2024. március 29., péntek
NB I.

Veszített a Vidi

Két rohamozó együttes összecsapását láthatta az MTK–Puskás Akadémia mérkőzésre kilátogató közönség, s a gólok sem maradtak el, mivel egyik legénység sem ügyelt különösképpen a védekezésre. Végül úgy tűnt, hogy döntetlen születik, ekkor lépett a színre a hazaiaknál Torghelle Sándor, aki első labdaérintéséből mesteri gólt szerzett, ezzel beállította a végeredményt, amely így a kék-fehérek javára billent.

Florent Hasani gyönyörű gólja némi reményt kínál a Diósgyőr szurkolóinak, akik végre győzelmet ünnepelhettek, pontot téve a nyolcmérkőzéses bajnoki nyeretlenségi sorozat végére. A koszovói utánpótlás-válogatott kétségkívül szép találata azonban mintha hidegen hagyta volna a Debrecen játékosait, akik továbbra is körülményesen és rendkívül gyengén futballoztak. A hajrában ugyan igyekeztek legalább döntetlenre menteni a mérkőzést, de a már idegeskedő csatárok a kínálkozó lehetőségeket rendre elrontották. A debreceni gárdának tehát sehogyan sem sikerül felcsatlakozni az élmezőnyhöz.

Hiába vezetett a Kisvárda az Újpest ellen odahaza egy ködbe vesző meccsen, előnyét a szünetig sem tudta megőrizni, játéka rövidesen teljesen szétesett, a vendégek pedig Novothny Soma vezérletével négy góllal válaszoltak. Az Újpest ezzel a győzelmével is egyelőre csak szerény helyet foglal el a tabellán.

A Ferencvárost üldöző kispestiek önbizalommal telve, a dobogó második fokáról várták a meccset, ám a játékukból ezúttal hiányzott az erő és a leleményesség, így nem tudták feltörni a valamelyest más szerkezetben futballozó paksiak védelmét. Némi meglepetésre a találkozó így gól nélküli döntetlennel zárult.

Listavezetőként a Ferencváros még rosszabbul járt, a szombathelyi kirándulás vereséget hozott. Így valóban ünnepelhetett a Haladás szurkolótábora, sőt kétszeresen, mivelhogy jubileumot is jegyeztek: az 1919-ben alapított egyesület szombaton játszotta az ezernyolcszázadik NB I.-es mérkőzését. Azon pedig a hazaiak jól zárták a széleket, így a Fradi belső csatárai nem kerülhettek gólhelyzetbe. A fővárosiak meddő támadásaira a Haladásnak volt válasza: Gaál Bálint révén vezetés tizenegyesből! S hogy az öröm teljes legyen, a később meg a Ferencváros javára megítélt tizenegyes kihasználatlanul maradt, Rózsa Dániel ugyanis a kapufára tolta Davide Lanzafame lövését. A nézők valósággal tomboltak a harminchárom esztendős kapus bravúrja után, Horváth Ferenc edző pedig első győzelmének örülhetett. A végére Halmosi Péter becserélésével vált teljessé az ünnep, a szombathelyi klubikon a 400. NB I.-es meccsén lépett pályára, a lefújás után pedig társaival együtt üdvözölhette a lelkes közönséget.

A nemzetközi porondon jól szereplő Vidinek a hazai bajnokságban ezúttal a Mezőkövesd ellen kellett bizonyítania. A vendégszereplés gyatrára sikeredett. Az első félidőben a székesfehérváriaknak volt ugyan néhány komolyabb helyzetük, ezt követően azonban ellaposodott a mérkőzés. A folytatásban a döntő mozzanatot az jelentette, hogy Koszta meglépett Molnár forintos labdájával, s a kifutó kapus lába között betalált a hálóba. A Vidi minden tartalék erőt mozgósított, a hajrában még Juhász is beállt centernek, de a hősiesen küzdő hazaiak kibekkelték a végjátékot. Kuttor Attila csapata ezzel a győzelmével egyébként pontszámban beérte a székesfehérváriakat.

A 14. forduló:MTK–Puskás Akadémia 3:2 (Lencse 26., Baki 65., Torghelle 81., ill. Arabuli 38., Knežević 76.), Diósgyőr–Debrecen 1:0 (Hasani 38.), Kisvárda–Újpest 1:4 (Lucas 31., ill. Novothny 41., 73., 86., Izing 50. – öngól), Paks–Honvéd 0:0, Haladás–Ferencváros 1:0 (Gaál B. 52. – 11-esből), Mezőkövesd–Mol Vidi 1:0 (Koszta 66.).

A következő forduló (november 24-én): Diósgyőr–MTK, Ferencváros–Kisvárda, Honvéd–Mezőkövesd, Puskás Akadémia–Haladás, Újpest–Paks, Debrecen–Mol Vidi.