Az 1944 őszén elkövetett magyarellenes atrocitások áldozataira emlékeztek tegnap este Zentán a Tisza-hídnál elhelyezett emlékkopjafánál.
Fotó: Horváth Zsolt
A Szent István-kápolnában megtartott, ft. Szeles Oszkár által celebrált gyászmisét követően a megemlékezők mécsesekkel vonultak át a Tisza-parti emlékhelyhez, ahol Juhász Attila magyar nyelv és irodalom szakos tanár idézte fel 1944. november elejének véres napjait, amikor is a városba bevonuló partizánoknak 105 ártatlan zentai polgár esett áldozatául.
– A fennálló politikai helyzet igen összetett, többek számára átláthatatlan volt akkor. Az addig illegalitásban lévő helyi Népfelszabadító Bizottság október 8-án kezdte meg idézőjeles munkáját. A bizottság figyelembe vette a lakosság összetételét, tehát tagjai között magyarok is helyet kaptak. A néhány nappal később megalakult, háborús bűnöket kivizsgáló albizottság annak ellenére, hogy a valódi bűnösök jórészt már elmenekültek, sok feljelentést kapott. A letartóztatott 80-90 foglyot rendszeresen látogathatták, élelemmel elláthatták hozzátartozóik. 1944. október 17-én bevezették a katonai közigazgatást, aminek következtében a bizottságból a magyar tagokat eltávolították. Október 31-én a zentai városi parancsnokság hivatalosan betiltotta a magyar nyelv használatát, ezt követően különféle korlátozásokat eszközöltek a magyarokkal szemben. A kivégzésekre 1944. november 9-én került sor. Az áldozatokat kettesével összedrótozva, fegyveres kísérettel a Tisza-partra terelték, a vasúti töltés közelébe. Kivégzőhelynek jobb híján az árvízvédelmi árkokat használták. A bűnösnek tituláltaknak a mészárlás előtt az árok szélére kellett feküdniük. Egyenként végeztek velük. A kivégzés után mindössze egy vékony földréteget borítottak rájuk. Az elkövetkező napokban a családtagok néhányukat kiásták, a temetőben jeltelen sírokban helyezték őket örök nyugalomra. Sajnos ez után a borzalmas eset után is tűntek el magyar polgárok, ám tömegesen több embert nem végeztek ki Zentán – mondta beszédében Juhász Attila. Hozzátette, hogy az 1942-es razzia, az úgynevezett hideg napok miatt revansként áldozatul esett személyek egyetlen bűne az volt, hogy magyarok voltak, s rámutatott, ezekről a véres napokról sokáig nem volt szabad beszélni, megemlékezni, fél évszázadon keresztül táplálták a vajdasági magyarságban a kollektív bűnösség érzését, ám néhány éve már megemlékezhetünk az 1944. november elején történtekről.
– Az ő lelki üdvükért világítanak ma a mécsesek, jövőnk figyelmeztető őrlángjai, hogy ilyen szörnyű és megmagyarázhatatlan esemény soha többé ne történhessen meg – emelte ki beszéde végén Juhász Attila, s hozzáfűzte, ma már bizton állíthatjuk, hogy az áldozatok emléke „mint lámpafény az estben, / Kitündököl és ragyog egyre szebben / És melegít, mint kandalló a télben, / Derűs szelíden és örök fehéren.”
Ezt követően a zentai önkormányzat és közélet képviselői a kopjafán elhelyezték a kegyelet virágait.
A rendezvényen közreműködött a zentai Délibáb vegyes kórus és Baráth László tárogatón.
