2024. március 29., péntek
EURÓPA-LIGA

„Nem dekorációnak vagyunk itt”

Juhász Roland (balra) fejjel próbált menteni (Fotó: MTI)

Juhász Roland (balra) fejjel próbált menteni (Fotó: MTI)

A sorsolás óta többször elmondtam, eredményesek akarunk lenni, és nem dekorációnak vagyunk itt. Azt hiszem, méltó módon képviseljük a magyar focit Európában. Nehéz a PAOK ellen úgy megnyerni két meccset, hogy az ellenfélnek szinte egyetlen igazi helyzete sincs, márpedig a Vidinek ez sikerült” – nyilatkozta Marko Nikolić, a székesfehérvári Vidi szerb edzője a PAOK elleni győztes meccs után. A szakember joggal büszkélkedhet, hiszen a görögök 180 perc alatt gyakorlatilag egyszer sem jelentettek igazi veszélyt Kovácsik kapujára. A Vidi a három pont begyűjtésével a Chelsea mögött a második helyen áll a kvartettben, és minden esélye megvan arra, hogy tavasszal is ott legyen az Európa-ligában. A piros-kékek sikere a rendkívül fegyelmezett, alapjaiban 4–3–2–1-es ún. „karácsonyfa” felállásnak köszönhető, mely kontratámadásokra rendezkedik be, védekezésnél pedig villámgyorsan 4–5–1-es formációra vált. Mindez önmagában természetesen nem elég, de a játékosok gyakran saját testi épségüket kockáztatva vetődnek a labda útjába. A budapesti mérkőzésen Juhász Roland és Pátkai Máté is többször került ilyen helyzetbe, de Stopira is durván összefejelt a PAOK egyik védőjével. Az olykor magasan letámadó Vidi az 50. percben egy labdaszerzésnek hála jutott előnyhöz: Vinícius a középpályán csente el a játékszert, majd egy rövid sprint után ő ívelt Milanov elé, aki kíméletlenül fejelt a rövidre. A görögök ezt követően fokozatosan átvették az irányítást, 70%-ban birtokolták a labdát, de képtelenek voltak feltörni Fioláék védelmét.

Csütörtökön több gólgazdal párharcot is láthatott a futballszerető közönség, hiszen a Szpartak Moszkva 4:3-ra nyert a skót Rangers ellen, és ugyanúgy hét találat esett a Rosenborg–Salzburg összecsapáson is, ahol a vendégek nyertek 5:2-re. A csoportkörnek 8 biztos továbbjutója már van, köztük a Betisszel remiző Arsenal, a német Frankfurt és a Vidi csoportjában százszázalékos Chelsea.

Budapest: Vidi–PAOK 1:0 (0:0)

Groupama Aréna, 19 800 néző, vezette: Palabiyik (török). Gólszerző: Milanov az 50. percben.

Vidi: Kovácsik – Fiola, Juhász, Vinícius, Stopira – Nego, Hadžić, Pátkai – Milanov (Nikolov, 60.), Huszti (Kovács I., 66.) – M. Šćepović (Hodžić, 77.). Vezetőedző: Marko Nikolić.

PAOK: Paszhalakisz – Léo Matos, Varela, José Crespo, Tosca – Sahov, Wernbloom – Limniosz (Biseswar, 60.), el-Kaddouri (Akpom, 63.), Léo Jabá (Varda, 71.) – Prijović. Vezetőedző: Răzvan Lucescu.