Slammelésre fel!

(Hhzs)

2018. november 10., 00:02

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Szombaton kerül megszervezésre az I. vajdasági slam(mer) találkozó a zentai Zen kávézóban.

– Maga a slam poetry lényegében egy modern, szabad költészeti stílus, amely formájában bárki bármiről elmondhatja a véleményét, illetve előadhat egy fiktív történetet – mondta Horváth Tamás, a népszerű szórakozóhely rendezvényszervezője. Hozzátette: annyi kötöttség az előadásmódban mégis van, hogy az előadott slam-szerzemény időtartama legfeljebb három perc lehet, azt viszont az előadó dönti el, hogy használ-e segédeszközöket, vagy pedig fejből, illetve rögtönözve adja elő a produkcióját. – A szombaton, este hat órakor kezdődő esemény nem versenyjellegű – emelte ki beszélgetőtársuk. Itt lesz a rendezvény társszervezője, Gömöri Eszter, a Slam Poetry Vajdaság csapatának a vezetője, jelen lesz T. Kiss Tamás és Berta Csongor is. Természetesen bárki előadhatja a saját alkotását is. A slam-költőket követően az est folyamán sor kerül Grafit és Bongor első vajdasági fellépésére, majd az estét a Vajdaságba visszajáró Suhov beatjei zárják.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége