Hiába bizonygatta ártatlanságát, végül mégis bebörtönözték Brazília legnépszerűbb politikusát, Luiz Inácio Lula da Silvát, aki 2003 és 2011 között a kontinens legnagyobb, legnépesebb és gazdaságilag legerősebb országát irányította elnökként. Korrupciós ügyek miatt került 12 évre rács mögé tavasszal, s bár tervezte, nem indulhatott ismét az elnöki tisztségért.
A választást így a szélsőjobboldali Jair Messias Bolsonaro nyerte, akinek a jelenlegi Szociálliberális Pártja (PSL) szintén belekeveredett az ország – 2014-ben kirobbant – legnagyobb korrupciós botrányába, de komolyabb következmények nélkül megúszta. A baloldali Lula félreállításával már sejteni lehetett, hogy az elnöki széket a 63 éves Bolsonaro foglalhatja el, hiszen szinte mindent megígért, amit a mély válság, a súlyos korrupciós ügyek és a terebélyesedő bűnözési hullám miatt folyamatosan zúgolódó tömegek hallani akartak. A katasztrofális közbiztonság javításával, rendteremtéssel és a gazdaság talpra állításával kampányolt, de dicsérte az 1964 és 1985 között uralkodó katonai diktatúrát is.
Nem mindenki hitt neki, de a választók bő 55 százaléka október végén mégiscsak rá szavazott, ennek köszönhetően 2019 januárjában ő veheti át az ország irányítását.
Ellenfelei populizmussal, demagógiával, rasszizmussal, diktátori módszerek pártolásával, kíméletlen szélsőjobbos retorikával, az erőszak kultuszának hirdetésével, gyűlöletkeltéssel és azzal vádolják, hogy nemcsak az amazonasi esőerdő, hanem a baloldal kiirtását is elfogadhatónak tartja. Szemére vetik, hogy sem az őslakosokat, sem a színes bőrűeket nem tekinti embereknek.
Alpári stílusával és politikájával végletesen megosztotta a társadalmat. Vádaskodás, bírálat és ócsárolás helyett érdemesebb inkább idézni tőle, hiszen önmagáért beszél mindaz, amivel honfitársait az utóbbi évtizedekben „szórakoztatta”. Persze politikusként.
Korábban, katonatisztként ezt még nem tette meg, bár már egyenruhában is igyekezett a siker felé. Igaz, a médiában egyszer bírálatot is megfogalmazott (a haderőnél dolgozók alacsony fizetése miatt), ám ezért később leszerelték.
Sorsa állítólag a csillagokban is meg van írva, hiszen jele a horoszkópban a Kos. Az asztrológusok szerint, akik ennek a jegyében születnek, olykor a tündöklő sikerek, olykor meg a mély hullámvölgyekben élik az életüket. Bolsonaro egy feltörekvő faltörő kos módjára vágott neki a politikának, amelynek sokáig a perifériáján tanyázott, ám ez immár a múlté.
Az idei elnökválasztási kampányban azt javasolta támogatóinak Acre szövetségi államban (ahol szeptemberben tartott beszédet), hogy együtt lőjék le a rivális Munkáspárt (PT) mindegyik tagját. Országosan is elfogadhatónak tart hasonló, sőt még keményebb fellépést is.
Elképzelését erről már 1999-ben kifejtette. Imigyen: „Az Önök szavazatával sem fog változni semmi az országban, igaz? Semmi! Az égvilágon semmi! Sajnálatosan csak azon a napon változik meg valami, ha polgárháborút indítunk. Ezt a feladatot kizárólag egy katonai rezsim képes végrehajtani: megölni harmincezer embert! Kezdve FHC-vel (Fernando Henrique Cardoso államfővel)!... Ha ártatlanok keverednek közéjük? Minden háborúnak vannak ártatlan áldozatai. Én boldogan halnék meg, ha magammal vihetnék harmincezret közülük.” Néhány hónappal később pedig már azon ábrándozott, hogy Brazília helyzete „sokkal jobb lenne, ha a (katonai) diktatúra több embert gyilkolt volna meg”.
Az előző évben (1998-ban) pedig a rá jellemző módon méltatta a tábornokok irányította chilei rezsimet is. Ám nem mulasztotta el megjegyezni, hogy a Chilét hadsereg-főparancsnokként is vezető Augusto Pinochet elnöknek „több embert kellett volna megölnie” 1974 decemberétől 1990 márciusáig tartó tevékenysége alatt.
A brazíliai diktatúrában Ernesto Geisel államfő 1974 és 1979 márciusa közötti mandátuma idején engedélyezett kivégzéseket idén májusban vette védelmébe. Igencsak szokatlan összehasonlításban, amely így hangzik: „Ki nem csapott már a gyereke seggére és bánta meg utána? Előfordul.”
Persze nem mindegyik ellenfelét likvidálta a rezsim, sokakat „csak” megkínzott. Ez a módszer azonban már tíz éve sem tetszett Bolsonarónak. Akkor így fakadt ki: „A legnagyobb hiba az volt, hogy csak megkínozták, és nem ölték meg őket.” Véleményét még vaskos káromkodásokkal is megtoldotta.
Pedig majdnem húsz éve sokkal megengedőbbnek mutatkozott, hiszen 1999-ben még úgy fogalmazott, hogy „támogatom a kínzásokat, és ezt önök is tudják”.
A családon belüli erőszak sem áll távol tőle, bár ahhoz is szelektíven közelít. Az ezredfordulón árulta el, hogy „soha nem ütöttem meg a volt feleségemet. Bár számos alkalommal gondoltam rá, hogy lelövöm”.
Nem kímélné a (szövetségi) parlamentet sem. Arra kérdésre, hogy mit tenne a testület tagjaival, ha államfővé választanák, 1999-ben nemes egyszerűséggel a következőt válaszolta: „Szemernyi kétségem sincs afelől, hogy puccsot szerveznék még aznap!”
Az állam iránti lojalitásáról vallott nézeteiről sokat elárul egy másik megszólalása ugyanabból az esztendőből. Üzenetében jótanácsként ajánlja, „amit én is teszek: csalok az adómmal, amennyire csak lehet. Ha nem muszáj valamiért fizetnem, akkor nem fizetek”.
