2024. március 28., csütörtök

Pécsett díszdoktorrá avatták dr. Dušan Nikolićot

Csütörtökön dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora az egyetem díszdoktorává és címzetes egyetemi tanárává avatta dr. Dušan Nikolićot, az Újvidéki Jogtudományi Kar egyetemi tanárát a jogtudományok és a nemzetközi együttműködés terén elért eredményeiért.

Dr. Dušan Nikolić 2015-től 2018-ig az Újvidéki Egyetem rektoraként eredményesen együttműködött a Pécsi Tudományegyetemmel. A díszdoktorrá avatás után lapunknak elmondta:

– Amikor 2002-ben az újvidéki Jogtudományi Kar dékánjává neveztek ki, első vendégemmel, a Pécsi Jogtudományi Kar akkori dékánjával, Tóth László egyetemi tanárral elhatároztuk, hogy intenzívvé tesszük a jogi karok közötti együttműködést. 2002-től 2004-ig számos tudományos értekezletet, sport- és kulturális rendezvényt szerveztünk. A további években is mint a jogtudományi kar tanára együttműködtem velük, egyes szakmunkákat együtt írtunk, koordináltunk. Számomra nagy megtiszteltetés, hogy éppen a pécsi kollégáim javaslatára avattak most díszdoktorrá. Szerintem a kollégák elismerése a legnagyobb elismerés, amelyet az ember kaphat, és sokat jelent számomra, éppen a hosszú éven át megvalósított sikeres együttműködésünk miatt.

Nagy megtiszteltetés a jogi tudományok díszdoktora lenni Pécsett, mivel a Pécsi Tudományegyetemnek nagy tekintélye van mind Európában, mind a világban.

Dr. Bódis Józseffel, a Magyar Rektori Konferencia eddigi elnökével gyümölcsöző együttműködést valósítottunk meg. 2016-ban megszerveztük az első szerb–magyar rektori fórumot az Újvidéki Egyetemen, s utána folytatódott különféle szintű együttműködésünk a pécsi Jogtudományi Kar szakembereivel való személyes kapcsolattartástól dr. Petrétei Józseffel, a pécsi alkotmányjogi tanszék vezetőjével, későbbi igazságügyi miniszterrel való sikeres, egyetemközi együttműködésig – mondta dr. Dušan Nikolić egyetemi tanár.