2024. április 20., szombat

Hol használható a nyugdíjas kártya?

Napokig vártak rá, sorban álltak érte, most csalódottak a nyugdíjasok

Tíz évvel ezelőtt sokkal vékonyabb volt a pénztárcám mint az utóbbi pár évben. Nem azért, mert kis ösztöndíjból élő egyetemista voltam és mert akkor nem volt fizetésem, hanem mert a személyi igazolványomon és a fontosabb névjegykártyákon kívül más kártya nem foglalta a helyet a tárcámban. Ha most kinyitom – és hiszem, hogy ez az olvasók többségénél is így van –, szinte alig találom meg benne a bankkártyám, ha szükségem van rá, mert mindig összekeverem a különböző üzletláncok kedvezményekre feljogosító és pontgyűjtő hűségkártyáival. Tíz év elteltével a személyi igazolvány, az egészségügyi könyvecske, a közlekedési engedély és a vezetői jogosítvány formája is megváltozott, az év elején pedig kiderült, hogy nyugdíjas koromban majd egy újabb kártyával gazdagíthatom a „kollekciómat”.

Kartya: A „kollekció” (Gergely Árpád felvétele)

Kartya: A „kollekció” (Gergely Árpád felvétele)

 Többek között a tolóablakoknál való várakozás helyzetét hivatottak megkönnyíteni ezek a nyugdíjas kártyák, amiket idén februárban kezdett el kinyomtatni a Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap, a hivatalos szervek pedig majdnem minden Szerbiában élő nyugdíjas és rokkant számára ingyenesen eljuttatták, és azóta is folyamatosan postázzák. Akkor azt ígérték az erre jogosultaknak, hogy a kártya, státuszuk bizonyításán és adataik megőrzésén kívül, kedvezményekre is feljogosítja használóit, a gyakorlatban ez azonban kicsit másként fest.

Márciustól augusztusig a legtöbb önkormányzatban egy hivatalos rendezvény keretében osztották ki a kártyák első példányait. Akkor a helyi tanácsok egészségüggyel és szociális kérdésekkel megbízott tagjai szinte mindenhol azt nyilatkozták a sajtó képviselőinek, hogy az önkormányzatok feladata felkeresni és tárgyalásokat folytatni azokkal a szociálisan felelős magán- és közvállalatokkal, akik kedvezményeket tudnak biztosítani a nyugdíjas kártyák tulajdonosainak. Nemrégiben azonban a szerb napilapokban megjelentek az első panaszok, miszerint a nyugdíjcsekkeket felváltó kártyát nem ismerik el a kommunális- és a magánvállalatokban sem, illetve, hogy használói semmilyen különlegesebb kedvezményre nem tehetnek szert vele. A boltok és hipermarketek kedvezményes napjain a nyugdíjasok élhetnek ugyan az olcsóbb vásárlás lehetőségével, de azok nem csak rájuk, hanem a teljes lakosságra vonatkoznak, így nincs szükség a kártyák felmutatására.

Amikor felmerült a kedvezmények lehetősége, nagyon sokan kíváncsian várták, hogy megérkezzenek azonosítóik, remélték, hogy ez egy jó lehetőség, és hogy hivatalos helyeken is felhasználhatják majd. Dragica Lučev, a Szabadkai Nyugdíjasok Egyesületének elnöke elárulta, hogy nem hiszi, hogy ezek a kártyák túl sokat jelentenének a nyugdíjasok életében.

Dragica Lučev: Reménykedünk, hogy a város tárgyalásokat folytat majd a közvállalatokkal (Gergely Árpád felvétele)

Dragica Lučev: Reménykedünk, hogy a város tárgyalásokat folytat majd a közvállalatokkal (Gergely Árpád felvétele)

– Tudnom kellene nekem is, hogy mire szolgál a kártya, azért hogy a saját tagjainkat értesíthessük róla, de számomra sem világos sok minden a témában. Nem járnak vele árengedmények a kommunális közvállalatoknál, a magánorvosoknál, az utazásokra, a ruházatra és a bútorokra sem. Kedvezmények és akciók vannak ugyan a boltokban, de csak akkor, ha az áru is kedvezményes, és amik egyébként is mindenki számára elérhetőek. Szerintem ezeken a kártyákon valaki nagyon sokat kaszálhatott, de hogy ki, arról nem az én feladatom beszélni. Nekem is van kártyám, de még hozzá sem értem. Amikor megkaptam, betettem a pénztárcámba és azóta is ott áll. A Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap szabadkai fiókintézete kitett magáért, eljuttatta a kártyákat a külvárosban élő nyugdíjasokhoz, illetve azokhoz is, akik már nehezebben mozognak, így nekik nem kellett a postaköltséget és az utat sem kifizetniük. Ezért köszönettel tartozunk nekik a nyugdíjasok nevében, de azt gondolom, hogy a külvárosban élők sohasem fogják használni kártyáikat. Nagyon sajnálom a nyugdíjasokat, illetve mindenkit, aki nehéz helyzetben van. Megígérték nekik, hogy kedvezményeket kaphatnak ezekkel a kártyákkal, napokig vártak rá és sorba álltak a tolóablakoknál, hogy az ígéretek beteljesüljenek, a végén pedig kiderül, hogy ugyanolyan engedményekben részesülhetnek mint mindenki más. Egyes városokban az utasszállító közvállalatok 30 százalékos engedményt adnak a nyugdíjas utazónak, és mi is abban reménykedünk, hogy a város majd tárgyalásokat folytat a közvállalatokkal és sikerül valamilyen kedvezményekben megegyezniük – fejezte ki reményét az egyesület elnöke.

A nagyobb bevásárlóközpontok és a magángyógyszertárak szinte mindegyikében hűségkártyát ajándékoznak azoknak a vásárlóknak, akik legalább egyszer pénzt költöttek az adott üzletben. Ezeken a helyeken nem fogadják el az állami nyugdíjas kártyákat, és nem is adnak újabb kedvezményeket a nyugdíjasoknak az egész lakosságra vonatkozó kedvezményeken kívül. Berkes Béla, a Szabadkai Nyugdíjasok Egyesületének aktivistája, a beszélgetésünkkor négy különböző ilyen hűségkártyát vett ki pénztárcájából, hogy bemutassa hol szokott vásárolni.

Berkes Béla nyugdíjas (Gergely Árpád felvétele)

Berkes Béla nyugdíjas (Gergely Árpád felvétele)

– Jó lenne, ha érne is valamit ez a nyugdíjas kártya. Szerintem semmi haszna és nem is kéri tőlünk senki felmutatásra az áruházakban. Amikor szerződést kell készítenünk az egyesületben tüzelőanyag igénylésekor, akkor sem tudjuk használni, mert semmilyen adat nem szerepel rajta. A minap a buszon utaztam és egy idős hölgy próbált kedvezményt kapni a kártyájával, de nem fogadták el. A Rodić és az Idea bevásárlóközpontokban mindig vannak árakciók, de csak meghatározott napokon, nem akkor, amikor az nekünk megfelel. Ezeknek a vállalatok és a magángyógyszertárak a saját hűségkártyájuk felmutatását kérik, amit minden vásárló igényelhet. Ez nem nyugdíjas kedvezmény – magyarázta Berkes Béla.

Szerbiában 1,7 millió nyugdíjas jogosult a kártyára, Szabadkán pedig mintegy 33 600-an kaphatnak ilyen kártyát. Márciustól mostanáig a szabadkai nyugdíjasok körülbelül 45 százaléka már a pénztárcájába tehette őket. Snežana Marić, a Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap szabadkai fiókintézetének igazgatója elmondta, hogy ezek elsősorban azonosító kártyák, amelyek a nyugdíjcsekkeket helyettesítik.

– A csekkeken szerepelnek a nyugdíjas személyi adatai, mint amilyen a lakcím, személyi szám, a nyugdíj összege, tehát minden olyan adat, amivel visszaélések történhetnek. A Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap által kiadott kártyák a nyugdíjas státusz bizonyításához szükséges minimális számú személyes adatot tartalmazzák, vagyis csak a nevet, vezetéknevet, a fiókintézet nevét, a helységnevet és a kártya számát. A mi fiókintézetünkbe nem érkeztek be kártyákra vonatkozó panaszok, a nyugdíjasok pedig ugyanolyan kedvezményeket kaphatnak, mint amilyenek a kártyák nyomtatása előtt is a rendelkezésükre álltak – nyilatkozta lapunknak a fiókintézet igazgatója, majd hozzátette, hogy ezenkívül a Városi Gyógyszertár a nyugdíj kifizetésének napján 10 százalékos kedvezményt ad a kártya felmutatása esetén, az alap pedig nemrégiben egy együttműködési szerződést írt alá a Lukoil benzinkúttal, ahol a nyugdíjasok olcsóbban juthatnak üzemanyaghoz.

A Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap álláspontja szerint a kártyák személyazonosításra alkalmasak és a csekk bemutatását helyettesítik. A szerbiai lapok úgy értesültek, hogy sokan fel sem vették őket a tolóablakoknál, több tízezret pedig érvénytelenítettek, feltehetően azért, mert tulajdonosaik már nem élnek. Ez visszaélésekre adhat lehetőséget.