2024. március 29., péntek

A gyermekvállalás ösztönzése érdekében

A médiában és a közbeszédben az elmúlt időszakban igen nagy teret kapott az országos demográfiai mutatók kérdése. Az ország lakosságszáma csökken, annak ellenére, hogy az állam és annak különböző szintjei több intézkedést foganatosítottak, amelyek azt hivatottak elérni, hogy minél több gyermek szülessen.

A témával kapcsolatban pénteken lakossági fórumot tartottak Szabadkán, amelyen a helyi önkormányzat, valamint a tartományi és köztársasági szervek által megvalósított programokat mutatták be, illetve igyekeztek közelebb hozni a résztvevőkhöz, akik között szép számmal fiatalokkal is találkozhattunk. A rendezvény főszervezője a helybeli Biztonsági Lépés Egyesület, mottója pedig Vajdaság, gyermekeid szülessenek! volt. Az egyesület elnöke, Aleksandra Vukmanović újságírói kérdésre elmondta, hogy a rendezvény célja, hogy polgártársaink bátrabban és öntudatosabban tegyék meg a lépést a gyerekvállalás irányába, ezzel is pozitív módon befolyásolva a nem túl fényes népesedési mutatókat.

Szélesi Gyöngyi, a beszélgetés moderátora, Svetlana Selaković, a Tartományi Szociálpolitikai, Demográfiai és Nemi Egyenlőségi Titkárság segédtitkára, Predrag Vuletić, Jasmina Stevanović és Ilija Đukanović (Fotó: Benedek Miklós)

Szélesi Gyöngyi, a beszélgetés moderátora, Svetlana Selaković, a Tartományi Szociálpolitikai, Demográfiai és Nemi Egyenlőségi Titkárság segédtitkára, Predrag Vuletić, Jasmina Stevanović és Ilija Đukanović (Fotó: Benedek Miklós)

A rendezvényen Szabadka Város képviseletében jelen volt Ilija Đukanović, a Városi Tanács egészségüggyel és szociális kérdésekkel megbízott tagja, valamint Jasmina Stevanović, Szabadka Város Társadalmi Tevékenységek Titkárságának titkára. Utóbbi a médiának szót ejtett azokról az intézkedésekről, amelyekkel a helyi önkormányzat igyekszik ösztönözni a gyermekvállalást.

– Büszkén jelenthetem ki, hogy Szabadka Város aktívan kiveszi részét az állam népesedési politikájának megvalósításából, a városi költségvetésben jelentős összegeket biztosítunk a családok támogatására, és ezek az összegek évről évre növekednek. Úgy érzem, hogy számos területen példaként szolgálhatunk más helyi önkormányzatok előtt. Szabadka egyike azon kevés településeknek, ahol a természetes szaporulat növekedett az elmúlt időszakhoz képest. Ez utóbbiról árulkodik az az adat is, hogy az idén 90-nel több gyermek született, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában – nyilatkozta Stevanović.

A lakossági fórumon a tartományi vezetést többek között Predrag Vuletić szociálpolitikai, demográfiai és nemi egyenjogúsági titkár képviselte, aki többek között azt is elmondta, hogy az általa irányított titkárság jelen pillanatban egy hosszú út elején áll, ami a népesedési politikát illeti.

– 2016-ban a népesdéspolitikára mindössze 216 millió dinár állt rendelkezésünkre, míg ez a szám a 2018-as esztendőre már 727 millió dinárt tesz ki. A korábbi intézkedések mellett azon vagyunk, hogy folyamatosan újabb intézkedésekkel javítsunk a családok és az édesanyák helyzetén, hogy ezáltal gyermekvállalásra ösztönözzük polgártársainkat. Az idén szeptemberben pályázatot írtunk ki a családok lakhatási körülményeinek javítására, amivel igyekszünk támogatni a három illetve többgyermekes családok ház- és lakásvásárlását, illetve -felújítását. 2019. január elsejétől azon munkanélküli édesanyák esetében, akik a harmadik vagy a negyedik gyermeküket hozzák a világra, 15 000 dináros támogatást biztosítunk – mondta Vuletić.