2024. március 28., csütörtök

A vasúti modellezés szerelmese

Ficand Csaba: A vasúti modellezésbe bele kell élned magad, bele kell érezni

Édesanyja elmondása szerint az első szava a vonat volt, gyerekként sok időt töltött el a horgosi vasútállomáson, leste, milyen lustán tolatnak a gőzösök, s a messzeség mélyéből mikor tűnnek fel, kanyarodnak be az állomásra, elöl a hosszú testű, haragoszöld Kennedy dízelmozdony, a súlya vagy nyolcvan tonna. Ezzel a vasparipával utaztak a tengerre is, a mai napig érzi az orrában a dízel fojtó fekete füstjének illatát, emlékeiben a vonat zakatol, zakatol a síneken, kürtöl is néha, amikor kinéztek a kupé ablakán, csillámokat pattogtak a szikrák.

Lehunyja a szemét… Az a zúgás! Az annyira ismerős mozdonyzúgás! Ezt hallgatom ma is palicsi műhelyemben – mondja Ficand Csaba vasúti modellező, elektrotechnikus, szerszámok, festékek, ragasztók és természetesen egy terepasztal és egy mozgatható egység társaságában.

Mióta érzed azt, hogy kiteljesít? Mikor kapott el ez a szenvedély, és tört felszínre?

– Tízéves lehettem, amikor kezembe került a Mehanotehnika Izola szlovén cég gyáraiban készült vonatokat bemutató katalógus. Akkoriban, 1973 táján Amerikába szállítottak „amerikai kinézetű” dízelmozdonyokat, legtöbb volt a Kennedy nagyvas. Egy ilyen modell még ma is rendkívül jó minőségű. Édesapámmal, aki repülőmodellezéssel foglalkozott, Szabadkán rendszeresen eljártunk a Petőfi Sándor utcába, ott vásároltunk egy stramm, jól felszerelt üzletben, váltókat, egyszerű kitérőket, körbe-körbe futó pályákat, amit mindig is dilis körnek neveztünk, meg többféle csillogó tetejű mozdonyt. Otthon „szőnyegvonatoztam”, összeraktam a síneket, kanyart képzeltem rá, meg vonatfüttyöt, közben zajtalanul siklott a kocsi a megálló felé. Egy bútorlapra alagút is került. Egyszer csak abbamaradt ez a fajta megszállottságom, más dolgok kezdtek el érdekelni. Felnőtt fejjel csatlakoztam a szabadkai vasútmodellezők baráti társaságához, Free Time Rail néven működünk. Mindannyian örök gyerekek maradtunk, a játék szenvedélye, a fantázia szárnyalása, a technika szeretete nem halt ki belőlünk, bevallom, megszállottan űzzük a hobbinkat.

Bármit meg tudsz valósítani, amit elképzeltél?

– A mai lehetőségek határtalanok. A saját szórakoztatásomra építettem ezt a hatalmas házi terepasztalt. Minden modellező vágya egy nagy vasútállomás, ahol egyre több szerelvényt mozgathat a ráépített objektumok, szakaszok és átszállók között. A szemlélő nézi, nézi az utat, mint most te is, egyszer csak azt veszi észre, hogy az egyik vonat eltűnik, behatol a falba – egy izolált kinti térbe, alagútba –, s egy idő után váratlan helyen jelenik meg, ahol senki sem számít rá. A pálya ugyanis kétszintes. A 60-as, 80-as évek világát szerettem volna megidézni, amikor például karos jelzőket használtak.

Konkrét elképzelésed van arról, hogy mit akarsz megörökíteni?

– A többiek vasútállomásokat, hidakat, dombokat meg hegyeket építenek, én valami szokatlanra vágyakoztam. Keretbe foglaltam egy ipartelepet, 1:87 méretarányban. A valóság egy szeletét örökítettem meg, és a kreativitásom is ezt a célt szolgálta. Igyekeztem a legrészletesebben kidolgozni egy közeget: építettem egy fűrésztelepet, fafeldolgozó üzemet, kőzúzót, trafóállomást, kompresszorházat, fűtőházat, javítóüzemet, láthatod, temérdek mindent. Szemléltetem, mi minden történik egy ilyen telepen: a munkások vágják a fát, vasúti talpfákat készítenek, portáldaruk nehéz súlyokat mozgatnak, emitt gőzmozdonyok tanyáznak, fűtőházakban fűtik fel őket, hogy üzemképesek legyenek, ott ni, a szénrakodó. A sok-sok részleten rajta van a kezem nyoma. Szétporladó kavicsok, macskakövek, világító lámpák, mindegyik olyan, mint a valóságban. Megvásárolom az úgynevezett statikus füvet, a zöld különböző árnyalataiból állítom össze, egy elektromos légycsapóból meg egy kisebb konyhai szűrőből szerkesztett eszközzel szórom szét a faragasztóval bekent területre. A műanyag épületekkel szívesen elbíbelődöm, befestem őket, egy kis piszkot viszek fel rájuk, vagy a tartályokra, sínekre egy kis rozsdát hintek, ezek mind együtt teremtik meg a látványt magát. Mindennek megvan a technikája, a receptje.

Ezeken a modulokon kibomlik egy történet, érdekes tónusok bontakoznak ki.

– A kétcentis figurák benépesítik az egyébként kihalt terepet. Életképek tárulnak elénk. Ez az emberke láncfűrésszel szabdalja a talpfákat, a másik zsebre tett kézzel néz lefelé, már tudtam előre, a lábához egy kutyát fogok helyezni. Akiket még nem lehet kihagyni a buliból, azok a mozgó kerékpárosok lesznek, ahogyan tekerik a bicajt. Ezt a modult másfél évig építgettem, folyamatosan fejlesztgettem, ide még egy kis fűcsomó hiányzik, meg egy kis kóró, de még mindig lehetne rajta dolgozni. Az sem jó, ha elveszünk a részletekben. Viszont készül a párja, témája egy nyílt pálya. Az Indul a bakterház ihletett meg. Lemodellezem, hogy valahol a semmiben, egy ideig tündöklő tájban zakatol a vonat, elsuhanó fák, őrházak, kiskertek látványa mellett, megjelenik a bakter, akit a munkája ahhoz a helyhez láncolja, akkor a kiskertben termesztettek, kisállatokat tartottak. Szerintem érdekes lesz, a bólogató tehén, a morzsákat csipegető csirke, a kaszáló ember vagy a háziasszony, aki éppen szőnyeget porol.

A modellezés mellett szenvedélyes gyűjtő is vagy.

– Drága hobbi ez, egy mozdony 200 euróba is belekerül. Ha nem is futtatom oly gyakran a pályán, már annak is örülök, hogy a garnitúrám része az, amit kiszemeltem, ami után sóvárogtam. Dobozokban őrzöm. A mozdonyaim digitalizáltak. Mindegyikben található dekóder, irányítópult segítségével kommunikálni tudok velük. Vezérlem, hogy éppen mit csináljanak: elinduljanak, megálljanak, bekapcsolják a fényeket. Vannak hangos mozdonyok, melyek eredeti mozdonyhangokat bocsátanak ki. Mindjárt demonstrálom neked, hogy ez itt a pályán mit tud: most dudál, sípol, zakatol, ez pedig a fékhang. Számomra a gőzös a mozdonyok királya. Ismerek olyan gyűjtőt, akinek a gyűjteménye kész vagyont ér. Szörényi Szabolcs kiépítette a Nyugati pályaudvart, Rod Stewart is a vasútmodellek szerelmese volt, a Porsche autógyár tulajdonosa nem autókat, hanem kisvonatokat gyűjtött.

Feltételezem, keresitek azokat az alkalmakat, amikor megfuttathatjátok a mozdonyokat.

– A szabadkai új városháza aulájában szoktuk megszervezni a kiállításainkat. A hatunk által elkészített, tartalmilag összefüggő egységeket (szélesség 80 cm, hosszúság 2,5 méter) egymásba illesztjük, hozzávetőlegesen egy százméteres pályát alakítunk ki. Körbevonatozzuk a termet. Rengetegen látogatják a kiállítást, és mindig hatalmas sikere van, az emberek élményként élik meg. Motiváló, hogy ilyen sok embert érdekel, és hogy tetszik nekik. A Múzeumok Éjszakáján talán a legnagyobb a látogatottsága, olyan szép, amikor lekapcsoljuk a villanyt, és apró fények világítják be a terepet, értelmezik a díszletet. A bemutatókkal egy fityinget sem keresünk, inkább mi költünk rá. Külföldre csak nézelődni, gyönyörködni megyünk, ötletekre lelni. A hétvégén utaztam fel Budapestre a Temofesztre, vagyis Közép- és Kelet-Európa legnagyobb vasútmodell-kiállítására. Sok mindent vásároltam, nálunk csak az interneten lehet hozzájutni ilyen dolgokhoz. Amikor ráérek, vagy hideg téli éjszakákon behúzódom a műhelyembe, hallgatom a rádióból szüremlő zenét, belemerülök ebbe a különleges világba, amelyet oly közel érzek magamhoz.