2021. július 24., szombat

A Győztesek évszázada

Nagyszabású katonai hadgyakorlat, tisztelgés az elődök emléke előtt

Minden eddigit felülmúló méretű hadgyakorlatot tartanak Szerbiában az első világháború lezárásának századik évfordulója alkalmából a hét végén -adja hírül a szerb közszolgálati televízió.

Forrás: Szerbiai Védelmi Minisztérium
Forrás: Szerbiai Védelmi Minisztérium

A Győztesek évszázada fedőnevű hadgyakorlaton a szerbiai hadsereg nyolcezer tagja vesz részt, és 645 fajta fegyvert próbálnak ki. A manőverek országszerte tíz helyszínen, földön és levegőben zajlanak majd egyszerre, száz tankot, száz páncélozott harci járművet, valamint száz légvédelmi és földi rakétarendszert vetnek be - közölte Ilija Todorov vezérőrnagy az RTS reggeli műsorának vendégeként.

A vezérőrnagy hozzátette: ez lesz minden idők legnagyobb katonai gyakorlata Szerbiában, ehhez hasonló mértékű hadgyakorlatot a térségben korábban csak a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) rendezett.

A tervek szerint az éleslövészettel egybekötött gyakorlat során 103 tonna lőszert használnak fel.

Aleksandar Vulin védelmi miniszter aláhúzta: a szombati gyakorlattal Szerbia megmutatja, hogy hadserege milyen erős, milyen védelmet tud nyújtani, és mennyire lehet rá számítani.