2024. április 19., péntek
MAGYAR LABDARÚGÁS

A nosztalgiában bízik a Haladás

Egy éve legyőzte a Fradit, majd a Puskás Akadémiát, most ugyanez a menetrend

Nem sok változás történt az OTP Bank Liga élmezőnyében és hátsó régiójában a 13. forduló után: az élen a Fradi és a Honvéd áll, hátul pedig lassan teljesen reménytelen helyzetben a Haladás és a Diósgyőr küzd.

A Ferencváros az örökrangadóval folytatta, és igazából nem szenvedett sokat az MTK ellen, Bőle Lukács okos emeléssel, Sigér Dávid pazar bombával vette be a vendégek kapuját. „Minden meccs nagyon fontos, így ez is az volt, különösen azért, mert pontot vesztettünk a Puskás Akadémia ellen, ezért most nagyon kellett az újabb három pont, és megérdemeltük a győzelmet. Nem lehet kijelenteni, hogy könnyű mérkőzés volt, de a játékosaim mindenre jól reagáltak. Nincsen könnyű meccs, az első félidőben sokat birtokolta az ellenfél a labdát, türelemre volt szükségünk, és ez meghozta az eredményét. De tudni kell, hogy az európai kupamérkőzéséken a csapatok hatvan százaléka is úgy nyeri meg a meccseit, hogy kevesebbet birtokolja a labdát” – nyilatkozta Szerhij Rebrov, a zöld-fehérek ukrán edzője a 2:0-s győzelem után.

A győzelemmel a Fradi már 30 ponttal áll az élen, a második helyen a Honvéd maradt, amely könnyed 3:0-s sikert aratott Kisvárdán. A keretben már csak Nagy Gergő és Uzoma Eke bajlódik kisebb sérüléssel, így ők különmunkát végeztek, és várhatóan nem lesznek ott a szombati, Paks elleni idegenbeli mérkőzésen sem. A kispestiek nehéz meccsre számítanak, hiszen a harmadik fordulóban a Bozsik Stadionban is csupán 1:0-ra sikerült nyerniük.

A Tolna megyei csapat az előző fordulóig veretlen volt otthon, de a hétvégén beleszaladt egy 4:0-s nagy pofonba a Videoton ellen. Ahogy Csertői Aurél edző fogalmazott, „ez a teljesítmény nemcsak ellenfelünkhöz képest, hanem önmagunkhoz mérve is nagyon kevés volt”. A fehérváriak részéről Marko Nikolić nem elégedetlenkedett amiatt, hogy sokkal nagyobb arányú győzelmet is arathattak volna. „Ez európai szintű teljesítmény volt, azt szeretném látni, hogy mindig így játszunk a magyar bajnokságban. Persze ilyenkor kell a földön maradni, és a regeneráció után a PAOK elleni találkozóra készülni” – utalt arra, hogy ma ismét nagy feladat vár csapatára, immáron az Európa-ligában. Azt követően pedig vasárnap irány Mezőkövesd, ahol az eddigi négy fellépése közül egyszer nyert, egyszer veszített, kétszer pedig döntetlent játszott.

Az alsóházban kezd tragikussá válni a helyzet, egyelőre nagy kérdés, hogy a Diósgyőr vezetősége mire vár, miért nem lép az edzőkérdésben, ugyanis Fernando Fernándezzel nem látszik az előrelépés lehetősége. De talán a spanyol szakembernek van igaza, és csapata csak ennyit tud (13 meccs, 6 pont). Ő azt állítja, a cél a bennmaradás, amit az előző két bajnokságban egyaránt az utolsó fordulóban értek el, de idén ennél hamarabb meglesz. Az első lépést szombaton otthon a Debrecen ellen lehetne megtenni.

A Haladásnál az edzőváltás sem segített, a csapat sorozatban hatodszor kapott ki, és mindössze öt ponttal az utolsó helyen szerénykedik. Szombaton ráadásul a Ferencvárost fogadja, de a szurkolók szívesen visszaemlékeznek az egy évvel korábbi csodára, amikor az új Haladás-stadion első tétmérkőzésen a kedvencek Mészáros Karol és Kiss Tamás góljával 2:1-re nyertek, majd egy hét múlva 3:1-re győztek a Puskás Akadémia vendégeként. A történelem megadta az ismétlésre a lehetőséget: az FTC szombathelyi látogatása után a csapat ismét Felcsútra utazik.

 A 14. forduló programja

November 10., szombat: Diósgyőr–Debrecen (14.30), MTK–Puskás Akadémia (17 óra), Kisvárda–Újpest (17 óra), Paks–Honvéd (17 óra), Haladás–Ferencváros (19.30).

November 11., vasárnap: Mezőkövesd–Vidi (15.30).