2024. március 29., péntek

Bajsai győzelem

Bácskossuthfalván mérkőztek meg a régió legifjabb taekwondo-sportolói

A bácskossuthfalvi Id. Kovács Gyula Általános Iskola volt a színhelye a 4. Vajdaság Open elnevezésű taekwondo-tornának, amelyet a hétvégén rendeztek meg a helyi és a pacséri gyerekeket tömörítő Sung Taekwondo Klub szervezésében. A kis sportolók formagyakorlatokban és összecsapásban mérték össze az erejüket.

A 4. Vajdaság Open kupa megnyitója (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A 4. Vajdaság Open kupa megnyitója (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

– A Vajdaság Open regionális jellegénél fogva a térségünkben úttörő abban, hogy elsősorban a nemzetközi porondon még nem jegyzett, legkisebb korosztály számára van meghirdetve. A benevezett klubok és gyermekek létszámából ítélve ez jó ötletnek bizonyult, mivel fokozott érdeklődést tapasztalunk. Az idei 4. kupa 15 klub 170 kis versenyzőjét szólította meg, és a szerbiai csapatok mellett Magyarországról, Boszniából és Horvátországból is érkeztek résztvevők – mondta Ljubica Mirković főszervező, a Sung TK egyik edzője.

– Szerbia válogatottja is jelentős sikereket ért már el a nagyobb versenyeken. A múlt évben a Britanniában megrendezett Európa-bajnokságot a Sung egyik pacséri versenyzője bronzéremmel fejezte be. Tavaly klubunk 200 érmet harcolt ki magának, és több nemzetközi kupáról serleggel tértünk haza. Az idén eddig négy versenyen sikerült a legeredményesebb klub címet kiharcolni magunknak, és több, mint 120 érmet szereztünk elsősorban nemzetközi versenyeken, amik fontos pontgyűjtő jelleggel is bírnak. A gyerekekkel készülünk az egy hónap múlva esedékes országos bajnokságra. A megmérettetések mellett folyamatosan jelen vagyunk a község lakosságát megmozgató nagyobb rendezvényeken. Mindezt az eredményt a szülők áldozatkész hozzáállása nélkül nem tudtuk volna elérni – nyilatkozta a Sung edzője, aki rámutatott arra is, hogy a sikereiknek sajnos az anyagi lehetőségeik korlátot szabnak.

Az edzéseket Pacséron 14 gyermek részvételével vezetik az általános iskola tornatermében hétfőn és csütörtökön, Bácskossuthfalván hétfőn és pénteken a Lóbárban, a fűtési idény kezdetével pedig a helyi iskola tornatermében várják a 6 kis sportolót.

A 4. Vajdaság Open tornán a klubok versenyében a bajsaiak győzedelmeskedtek, őket követte a házigazda Sung másodikként, majd a magyarországi gyerekeket tömörítő Hungary Team. A legeredményesebb sportolók Pavle Kojadinović, Ena Radovanović, Sárközi János, Marija Kusmuk, Nemanja Simić, Lorena Borenović, Patai Péter, Sara Fabijanović, Fülöp Márk, Milana Babić, Banka Csaba illetve Nikolina Devčić lettek. A rendezvény megnyitóján közreműködtek az általános iskola diákjai. A torna megvalósításában a Sila Kft. volt a főtámogató, illetve Topolya község és Bácskossuthfalva helyi közössége, a Metal corp, emellett több magánvállalkozó hozzájárult a lebonyolításhoz.