2024. március 29., péntek

Az idén is újévi focitorna Szabadkán

December 9-e és január 12-e között immár negyvenhatodik alkalommal rendeznek Szabadkán újévi kispályás labdarúgó tornát, amelyen várhatóan 32 csapat vesz részt. A rendezvénnyel kapcsolatban szerdán sajtótájékoztatót tartottak, amelynek keretén belül Nemanja Simović, a Városi Tanács sporttal és ifjúsági ügyekkel megbízott tagja és Dejan Vuković, Szabadka Város Sportszövetségének megbízott főtitkára beszélt a részletekről.

Dejan Vuković és Nemanja Simović (Fotó: Benedek Miklós)

Dejan Vuković és Nemanja Simović (Fotó: Benedek Miklós)

Mint megtudtuk, az idei torna mérkőzései a futsal szabályai szerint folynak, azzal, hogy a csapatok 5+1-es felállásban lépnek pályára. A szervezők a szerdai naptól kezdve várják a csapatok jelentkezését a sportszövetség helyiségeiben. A jelentkezési díj 12 000 dinár. A torna győztese 400 000 dináros pénzjutalomban részesül, míg a második helyezett 100 000 dinárosban, a bronzérmes pedig 50 000 dinárral lesz gazdagabb. A szervezők elmondása szerint az idén nagyobb figyelmet szentelnek a gyermekeknek. A fiúk ezúttal két korosztályban mérik össze ügyességüket.

A mérkőzések helyszíne a Sportcsarnok. A nézők 100 dináros áron válthatnak majd belépőjegyet.