2024. április 19., péntek

Diákközpontúság mindenekelőtt

A zentai Nagypál Judit kiemelkedő munkájáért veszi ma át a Dr. Đorđe Natošević-díjat

Nagypál Judit, a Zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola tanárnője ma veszi át a Dr. Đorđe Natošević-díjat Újvidéken. A kiemelkedő pedagógust tegnap fogadta Perpauer Attila, Zenta Község tanácsának oktatással és művelődéssel foglalkozó tagja.

A zentai tanárnő a jelenlévő újságíróknak elmondta: tízéves banki munka után váltott és lett a közgazdasági középiskola tanára, vagyis egy komoly gazdasági tapasztalat van mögötte, amit az iskolában is kamatoztatni igyekszik. Mint kiemelte, hogy az iskola szakirányától függetlenül, rettentően fontos, hogy a fiatalok pénzügyileg okosak legyenek, s megtanulják azt, hogy saját kis életükben miképpen is kell gazdálkodni.

– Nekem ez az alapmottóm, s ezért nem véletlen, hogy a közgazdasági iskolában tanítok, de mindenfelé azt propagálom, hogy a gazdasági alaptudás elengedhetetlen – emelte ki a díjazott, s abbeli reményének is hangot adott, hogy ezt előbb-utóbb mindegyik iskolában tanulhatják majd a tanulók, s mint hozzátette: amióta pedagógusként tevékenykedik, arra törekszik, hogy továbbfejlessze a diákközpontú felfogást, s a zentai közgazdasági középiskola a környéken az elsők között van, amelyben teljes mértékben a tanulók körül forog minden.

– Amellett, hogy egy értékes tudást szeretnék nekik átadni, jó viszonyt és egy jó közeget igyekszek kialakítani a diákjaimnak – szögezte le és hozzáfűzte, hogy osztályfőnökként is azon dolgozik, hogy a diákok mindennapi problémáival is foglalkozzon, s úgy érzi, hogy ez a díj valahol ennek a sokrétű tevékenységének az elismerése. A pedagógus beszámolt arról is, hogy a diákjaival nagyon sok versenyen részt vesz, így amíg ő a díjat veszi át, a csapata a Pénztár nevű verseny Szegeden megrendezésre kerülő megyei selejtezőjén lesz, hónap végén pedig Kolozsvárra, egy másik pénzügyi versenyre is elutaznak. Nagypál Judit beszélt arról is, hogy nagyon sokat köszönhet az iskola igazgatójának és Szügyi Valériának, a mentorának, és a zentai önkormányzatnak is.

Perpauer Attila kiemelte: Zenta önkormányzata mindig is lényegesnek tartotta az oktatás fejlesztését, és ez a díj megszerzése is azt bizonyítja, hogy a község területén lévő oktatási intézményekben komoly munka folyik. Nagypál Judit a közösségéért folytatott tevékenysége során is kimagasló eredményeket ért el, az oktatás mellett tehetségápolással is foglalkozik, és a a diákok felkarolásával, s az iskola is olyan eredményeket tudhat maga mögött, amelyekre a zentaiak méltán lehetnek büszkék – emelte ki önkormányzati tisztségviselő. A fogadáson jelen volt Tóth Kornél, a zentai középiskola igazgatója is.

– Ezt a díjat úgy a kolléganő, mint pedig az iskola eredményének is el tudjuk könyvelni, hiszen a Zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola küldetésének tartja azt, hogy a Tisza mente gazdasági, jogi és kereskedelmi elitjének legyen a bölcsője, s ezt a díj is valamilyen szinten megerősíti – hangsúlyozta ki az igazgató, aki szerint egyfajta megerősítést ad arra is, hogy ebbe az iskolába érdemes és jó járni, mert Judit kolléganőhöz hasonló, kiváló tanárok foglalkoznak a diákokkal.

A pályázatra a tanárnőt a versenyeken elért eredményei, illetve a tehetséges diákokkal való odaadó foglalkozása miatt jelölte az iskola.