2024. április 19., péntek

Legalább nem fájt nagyon

Van a teniszben néhány eset, amikor a vereségnek nincs jelentősége. Ilyen a Davis-kupában a 3:0 utáni tét nélküli egyéni, az évzáró mestertornán a harmadik csoportmeccs, amikor a játékos már tudja, hogy biztos elődöntős, vagy pedig a selejtező döntője, amikor a ranglistán elfoglalt helyezés alapján szerencsés vesztesként is szavatolt a hely a főtáblán.

Az 1000-es mestertorna serlegmeccse tehát nem sorolható e kategóriába, Novak Đoković vasárnapi veresége mégsem igazán fontos. Biztosan sajnálja, hogy nem szerezte meg 33. serlegét ebben a rangban, és hogy nem folytatta veretlenségi sorozatát, viszont tisztában van vele, hogy egyik sorozat sem tarthat örökké, előbb-utóbb úgyis ki kell kapni, s ha az esetenkénti bukás elkerülhetetlen, inkább érkezzen a párizsi döntőben, amikor a világranglista első helye már szavatolt, mint az egy hét múlva kezdődő londoni mestertornán, amelyre így szusszantani lehet a Čilić és Federer elleni, erőt kifacsaró találkozókra.

Đoković a 32. évében jár, nem olyan fiatal már tehát, hogy hétről hétre felléphessen, és sorozatban nyerjen. Jól tette, hogy az idén kihagyta a pekingi 500-as tornát, majd a bécsit is, hiába csábítgatták egy nagyon csinos összeggel. Hogy pályafutását minél inkább meghosszabbítsa, ugyanazt kell tennie, mint Federernek, tehát körültekintően állítani össze a versenynaptárt, amelyben a Grand Slamek, egy-két kivétellel az 1000-es tornák és az évzáró kaphatnak csak helyet. Mint kiderült, így is elérhető a világelsőség, és Novak e minősítésben tegnap 224. hetét kezdte meg. Ezzel az öröklista 5. helyét foglalja el. Ha a trónt 46 héten át, tehát a jövő évi US Open befejeztével is meg tudná őrizni, akkor megelőzné Jimmy Connorsot és Ivan Lendl is.

A párizsi 1000-es torna – Monte-Carlóval együtt – mellesleg a neves teniszezőknek a legkevésbé fájó pont. Azért is történik sok meglepetés, hisz tavaly SockKrajinović döntőt játszottak, most pedig az örmény származású orosz Karen Hacsanov nyert, akinek azért szebb teniszjövő jósolható, mint az említett kettőnek, akik nagyot csúsztak a ranglistán, mivel nem védték meg a tavalyi pontokat. Krajinović most közvetlenül Györe László mögött a 93., Sock pedig a 105.

Đoković 565 ponttal előzi meg Rafael Nadalt, és 2025-tel Federert, vagyis a londoni mestertornán a spanyolnak káprázatos teljesítmény kellene Novak kudarca mellett, hogy visszavegye a ranglista első helyét. Ha ez Nadalnak nem sikerül, akkor is az egyetlen komoly rivális marad, hisz a következő év első negyedében, tehát a miami 1000-es tornával bezárólag Novak csak 200 pontot véd, a spanyol 360-at, míg Federer 3100-at.