2024. április 18., csütörtök

A kacsintás tudománya

Olvasószerkesztőként a legkülönfélébb kérdésekkel találkozom, amelyeket viszonylag gyorsan meg kell oldani. Így bonyolódtam bele a kacsintás tudományába is.

Az egyik kolléganőt ugyanis épp az érdekelte, hogy a kacsingat – kacsintgat és a kattingat – kattintgat szópárok elemei közül a t-s vagy a t nélküli változatok-e a helyesek. Minthogy a kattintgatásban már jókora tapasztalatot halmoztam föl, és a kacsingatásban is van némi jártasságom – persze ha a virtuális kommunikációban használt kacsintós szmájli is beleszámít –, a kérdésre megpróbáltam nyelvérzék és meglévő tudás alapján válaszolni, anélkül hogy belenéznék a szótárba, és azt mondtam, a t nélküli változatokat részesítem előnyben. A tájékozottságom azonban frissítésre szorult, föllapozva A magyar helyesírás szabályainak 2015-ös kiadását, pontosítanom kellett a választ: mindkét szóalak helyes.

Röviden úgy foglalhatnánk össze a témát, hogy az említett formák közül a kacsingat, valamint a bólingat, tekinget helyesírását módosította a legújabb szabályozás, hiszen a korábbi szabályzatban csak a kiejtés szerinti, t nélküli változataik szerepeltek, most viszont ezek mellett helyesnek tekinthető a szóelemzés elvét követő kacsintgat, bólintgat, tekintget is. A bővebb magyarázatért vissza kell mennünk egészen Arany János koráig.

Mint tudjuk, a magyar helyesírás rendszere több alapelven nyugszik, közülük az egyik a szóelemzés elve, amely biztosítja, hogy a toldalékos szavakban mind a szótő, mind a toldalék felismerhető legyen, akkor is, ha a kiejtés ettől eltér. Ehhez kapcsolódik a mássalhangzó-kiesés jelensége: ha három különböző mássalhangzó egymás mellé kerül, akkor a középső ejtésben kieshet, az ilyen alkalmi hangkivetést viszont az írás általában nem tükrözi. A jelenség érinti többek között az -nt végű igéket is, amikor -gat/-get képző járul hozzájuk: legyintget, pattintgat, füttyentget, pillantgat, kortyintgat, érintget, kurjantgat stb. Közöttük mindössze három szóalak volt, ahol az ejtésben meglévő mássalhangzó-kiesés írásban is megjelent: bólingat, tekinget, kacsingat, ezek tehát kivételes írásmódúnak számítottak, kizárólag a t nélküli formák voltak elfogadottak. A helyesírásunk szabályozóinak e korábbi döntésére nagymértékben hatott Arany János, aki több művében a bólingat írásmódot alkalmazta. Erről Balázs Géza is mesél a Feketén bólingat… című szövegében az e-nyelvmagazin.hu honlapon:

„Hajdanán kajánul megkérdezték a nyelvésztől: Hogy írjuk azt, hogy tekinget? Azt válaszolta a nyelvi logikát követve: tekint + -gat/get, az annyi mint: tekintget. Nem úgy van az, mosolyodtak el, a szótár szerint: tekinget. A nyelvész nem értette. Még fiatal volt, megkérdezte Fábián Pált, az 1954-es és 1984-es helyesírás »atyját«, hogy hová tűnt a tekint szó vége. Az atyai kolléga elmosolyodott. Ez bizony nem szóelemzés, hanem hagyomány. Arany Jánosra megy vissza, merthogy ő így írta a Családi körben: »Este van, este van: ki-ki nyúgalomba! / Feketén bólingat az eperfa lombja«. Arany a kiejtést követte. Hiszen három mássalhangzó kiejtésekor egy könnyen kiesik. És ha már a bólintgatból kiesik a t, akkor ennek hatására továbbiakból is: tekinget, kacsingat. Három ige, amely elvesztette t-jét.”

A szóelemzés helyett tehát egy másik elv, a hagyomány érvényesült. A gyakorlatban nagy fokú bizonytalanság mutatkozott az efféle igék írásmódjában, nem volt világos, hogy mely esetekben esik ki írásban a középső mássalhangzó, és miért épp ez a három alak a kivételes. Erről olvashatunk a Magyar Nyelvőr egyik 1998-as számában Kugler Nóra Írásban jelölt kiesés című cikkében, amely magában foglalja egy kérdőívnek az eredményét. Ebből kiderül, hogy az ilyen igék (legyintget, pattintgat, pillantgat stb.) írásmódjában a megkérdezett egyetemisták olykor a szóelemzés elvét részesítették előnyben, olykor meg a kiejtést, valamint a 19–20. század meghatározó szerzői (akiknek nyelvhasználatában csakúgy megbízhatunk, mint Arany Jánoséban) nem mindig alkalmazták következetesen ezeket a szóalakokat: Vörösmarty egyaránt tekingetett és tekintgetett, Ady meg Kosztolányi inkább bólintgatott, Karinthy és Babits a tekingetés helyett jobban kedvelte a tekintgetést…

Mindennek a bizonytalanságnak a hatására a legújabb helyesírási szabályzat készítői úgy döntöttek, a három kivételes forma esetében visszahozzák a szóelemzés elvén alapuló változatokat is: bólingat – bólintgat, tekinget – tekintget, kacsingat – kacsintgat; és ezekhez társul még a kattingat – kattintgat. A többi -nt + -gat/-get jellegű ige írásmódjában nem következett be változás: pillantgatni, koccintgatni, füttyentgetni továbbra is csak t-vel lehet, attól függetlenül, hogy ejtésben ez kiesik. A korábbi irodalmi műveket persze nem érinti a módosítás, ezért Arany János versében az eperfa ezentúl is csak bólingathat.