2024. április 20., szombat

Kilenc országból 18 előadást mutatnak be az idei szabadkai Desiré fesztiválon

Tizenhat előadást és egy koncertet, kilenc ország produkcióját láthatja a közönség november 23. és december 1. között a Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztiválon Szabadkán.

A régió egyik legizgalmasabb színházi fesztiválja az idén a Barbaricum alcímet viseli.
Urbán András főszervező az MTI-nek elmondta: az alcím arra vonatkozik, hogy a mai napig az Európa szélén élőket, így a Balkánon lakókat is barbároknak tekintik a nyugat-európaiak, de az itt élők is barbároknak tekintenek a nem Európában élőkre, de akár barbár szemmel tekintenek a világra is. Emellett a fesztiválra meghívott előadások is olyan témákkal foglalkoznak, amelyek a "normálishoz" képest barbárságnak minősülnek.
A tizedik Desiré Central Station fesztivál november 24-én kezdődik a Hasszán Aga felesége című előadással. Az Újvidéki Színház produkcióját Urbán András, a Desiré Fesztivál főszervezője rendezte Ljubomir Simovic drámája nyomán. A punkzenével teletűzdelt előadás a női sorsról, a női szerepekről, a nők elleni erőszakról, az áldozathozatalról és az anyaságról szól.
Még aznap tekintheti meg a közönség a ljubljanai EnKnapGroup Dark Union című előadását Nagy József rendezésében. Az előadás egyik érdekessége, hogy Nagy József korábbi rendezéseivel ellentétben a Dark Unionban nem jelenik meg a rendező a színpadon. A Dark Union című előadás egy pár kérészéletű boldogságát és a közéjük álló balsors beteljesedését mutatja be.
A kortárs színházi fesztivál második napján a brioni Ulysses Színház Bakkhánsnők című előadását, majd a brezovicai Tisztavizű Patakok Családja elnevezésű formáció Intimitás című produkcióját láthatja a közönség.
November 25-én, vasárnap három előadást is műsorra tűznek. A Szabadkára látogatók megnézhetik a zágrábi Montažstroj Krleža, avagy mit jelentenek számunkra a zászlók és mit jelentünk mi a zászlóknak, hogy annyira sírunk utánuk című előadását, amelyet Zlatko Paković rendezett. Ezt követi a ljubljanai Szlovén Ifjúsági Színház előadása. Lars von Trier Idióták című művét Nina Rajić Kranjac állította színpadra. Lars von Trier filmje és az annak alapján készült előadás is az idiotizmus gyökereit, formáit és alábecsült értékeit kutatja. A nap lezárásaként pedig szintén egy szlovén előadást mutatnak be, Uros Kaurin és Vito Weis HERO 2.0 - The Show of All Shows című produkcióját, amely a színészek elhivatottságába enged betekintést a kívülálló számára.
Hétfőn a zágrábi Kerempuh Szatirikus Színház előadásában, Oliver Frljić rendezésében lesz látható Luigi Pirandello legismertebb műve, a Hat szereplő szerzőt keres. Ugyanezen az estén láthatja a szabadkai közönség a ljubljanai Via Negativa tásulat 365 Falls, vagyis 365 zuhanás című előadását. Ez utóbbi egy szavakat nélküli mozgásszínházi produkció, amelyben minden leomlik: emberek, tárgyak, ideák, eszmék és maga a színház is.
A boszniai Nemzeti Színház Féljétek Allahot: Ćamil Sijarić életének és halálának értelme című előadását november utolsó keddjén láthatják a fesztiválra érkezők. Ugyanaznap lesz látható a fesztiválon az első magyarországi előadás is. A szegedi Metanoia Artopédia a Jég-doktrínák - variációk a náci retorikára című előadást viszi Szabadkára.
Másnap egy francia és egy orosz előadás lesz látható. A Compagnie Cecile Loyer A hiány pillanatait, míg a szentpétervári Akhe Mérnöki Színház a Diktatúra című előadást mutatja be a fesztivál nézőinek.
November 29-én, csütörtökön a Tünet Együttes előadását láthatják, amely egy nehezen feldolgozható témával foglalkozik, a Sóvirág - avagy a létezés eufóriája című produkció egy 90 éves auschwitzi túlélő és egy fiatal táncosnő duettje, a kettejük világának különbségeire és hasonlóságaira igyekszik ráirányítani a figyelmet. Ezt követően a Bitolai Nemzeti Színház Noé (Új) Macedóniája című abszurd előadása lesz látható Kokan Mladenović rendezésében. A Monty Python társulat stílusához hasonló humorral teleszőtt előadás a volt macedón kormány megalomániáját figurázza ki, vagyis azt a törekvést, hogy a politikai célok elérése érdekében milyen lépéseket tesznek meg egyesek, például az ókori macedónokkal rokonítják a ma élő macedón népet.
A Bitolai Nemzeti Színház másnap egy másik produkciót mutat be, a Doktor Faust című előadást Christopher Marlowe Doktor Faustus tragikus históriája című műve alapján Urbán András rendezte. November utolsó napját a nemzetközi fesztiválon Szabó Veronika Queendom című előadása zárja.
A fesztivál zárónapján a Tünet Együttes Burok - a táguló idő összehúzódásai című előadása után a szlovén Laibach együttes koncertjén vehetnek részt a nézők.
A szabadkai színházi rendezvényre Szerbiából, Magyarországról, Szlovéniából, Koszovóból, Franciaországból, Horvátországból, Bosznia-Hercegovinából, Bosznia-Hercegovinából és Oroszországból érkeznek színészek, rendezők és társulatok. Az esti produkciók mellett közönségtalálkozókon, kötetlen beszélgetéseken és kritikai szemináriumon is részt vehetnek a nézők.
A Desiré Central Station fesztivál nevét a szervező színház névadója, Kosztolányi Dezső becenevéről kapta, először 2009-ben rendezték meg.