2024. március 28., csütörtök

Az uniós tagság előfeltétele a párbeszéd lezárása

Sebastian Kurz: A régióban békére és stabilitásra van szükség

Ma villámlátogatásra érkezett Belgrádba Sebastian Kurz osztrák kancellár, hogy tárgyaljon Aleksandar Vučić államfővel és Ana Brnabić kormányfővel a Belgrád–Priština-párbeszéd folytatásáról, hiszen ez az EU-tagság előfeltételének számít, s Ausztria az EU soros elnökeként támogatja ezt a folyamatot. A tárgyalás után Kurz útja Pristinába vezetett, itt ma Hashim Thaçi és Ramush Haradinaj fogadja.

Fotó: Beta

Fotó: Beta

Sebastian Kurz a Vučićtyal folytatott tárgyalást követően kiemelte, Ausztria a békés és stabil együttélést támogatja a régióban, ehhez viszont a Belgrád–Priština-párbeszéd lefolytatására és lezárására van szükség.

– Szerbia és Koszovó barátjaként hiszek abban, hogy a párbeszéd sikeresen megvalósítható. Ez a régió megérdemli, hogy az EU tagjává váljon – emelte ki Kurz.

Vučić elmondta, a kompromisszumra és a megállapodásra elsősorban a szerbek és az albánok miatt van szükség, és természetesen azt sem szabad elfelejteni, hogy az ország megvalósított árucsere-forgalmának 65 százaléka az EU-val bonyolódik le. Ahhoz hogy Szerbia lakossága jobban éljen, az európai úton kell haladnia, de többször is hangsúlyozta, hogy a Belgád–Priština-párbeszéd lezárására mindenekelőtt magunk miatt van szükség.