2024. március 28., csütörtök

Hszi Csin-ping a kínai piac megnyitását ígéri

Nemzetközi Import Expót tartanak Sanghajban

Első ízben szervezték meg a Sanghajban a Nemzetközi Import Expót, melynek célja, hogy Kínát globális vásárlóként mutassák be a világnak. Hszi Csin-ping államfő a megnyitón azt ígérte, hogy országa nyitottabb lesz a külföldi áru számára, de nem tért ki a technológiai politikára és a külföldi cégeknek felállított korlátokra vonatkozó amerikai és európai kifogásokra.

A hétfőn kezdődött és november 10-én záruló nagyszabású rendezvény a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére irányuló pekingi politika része, miközben – nemzetközi megfigyelők szerint – Kína továbbra sem hajlandó módosítani ipari fejlesztési terveit, melyekről az Egyesült Államok, Európa, Japán és más kereskedelmi partnerek azt állítják, hogy megszegik a piaci nyitással együtt járó kötelezettségeket.

„Őszinte elkötelezettjei vagyunk a kínai piac megnyitásának” – mondta az államfő a válogatott vásári közönségnek, és azt ígérte, hogy Kína „felkarolja a világot”.

Az ötnapos vásáron 152 országból mintegy 3600 cég képviselteti magát, melyek a legkülönfélébb termékeket kínálják a hatalmas kínai piacnak – az egyiptomi datolyától a német gyári gépsorokig. A kínai kormány az ország egyre bővülő fogyasztói piaca vonzóerejének növelésével igyekszik csökkenteni azoknak a bírálatoknak a jelentőségét, melyek szerint Peking visszaél a globális kereskedelmi rendszerrel. Noha növeli a külföldi áru bevitelét, lehetetlenné teszi az egyes gazdasági ágazatokhoz, pl. a pénzügyi szektorhoz való hozzáférést, és igyekszik kiszorítani a külföldi konkurenciát a legjövedelmezőbbnek ígérkező területekről.

Hszi Csin-ping az expón nem említette a Donald Trump amerikai elnökkel a kínai fejlesztési tervek kapcsán kialakult viszályt, de megjegyezte, hogy „meg kell őrizni a multilaterális kereskedelmi rendszert”. Trump, mint ismeretes, arra akarja rávenni Kínát, hogy csökkentse a kétoldalú kereskedelmi forgalomban kialakult hatalmas többletét, változtasson kereskedelempolitikáján, hagyjon fel a technológiai transzferek kikényszerítésével és a csúcstechnológiai vállalatok állami támogatásával. Peking tagadja a vádakat, és az iparpolitikájának megváltoztatását célzó követeléseket Kína gazdasági növekedésének fékezésére tett kísérletként értékeli.

Kína, amely tavaly 15 százalékkal növelte a külföldi áru bevitelét, az idén csökkentette a vámokat, és az importot támogató más intézkedéseket is kilátásba helyezett. Ezek egyike sem vonatkozott a pekingi gazdaságpolitika azon részére, amely miatt Washington 25 százalékos pótvámot vetett ki mintegy 250 milliárd dollár értékű kínai termékre. Válaszként a kínai pénzügyminisztérium 5–10 százalékos pótlólagos vámot vetett ki 110 milliárd dollárt érő amerikai árura.