2024. március 29., péntek
FOCIMIX

Rafael van der Vaart visszavonul

A szezon végén befejezi pályafutását Rafael van der Vaart 109-szeres holland válogatott futballista, aki jelenleg az Esbjerg játékosa – adta hírül a bt.dk dán oldal. A 35 éves játékmester az Ajaxban kezdte pályafutását, majd a Hamburgernél futballozott, innen került a Real Madridhoz, de a királyi gárdában nem tudott magának állandó helyet kiharcolni. Ezt követően a Tottenhamnél játszott, majd visszatért Hamburgba. Pályafutása végén a Betisben szerepelt, azután Dániába a Midtjyllandhoz igazolt, idén nyáron pedig az Esbjerg játékosa lett. A holland válogatottban 109 alkalommal lépett pályára, 25-ször volt eredményes, 2010-ben világbajnoki ezüstérmet nyert.

Bolt nem kapott szerződést Ausztráliában

Távozik az ausztrál élvonalbeli Central Coast Mariners labdarúgócsapatától Usain Bolt nyolcszoros olimpiai bajnok jamaicai sprinter, mert nem tudtak megállapodni a szerződtetéséről. Ezt Mike Charlesworth klubtulajdonos jelentette be pénteken. Kiemelte: annak ellenére, hogy nem sikerült elérni, Usain Bolt náluk folytassa sportpályafutását, nagyon izgalmas volt az a nyolc hét, amit az olimpiai bajnok, világcsúcstartó futó velük töltött. A 32 éves sztár leigazolásához támogatókat is keresett a klub. A világ egyik legsikeresebb atlétája tavalyi visszavonulása óta hangoztatja, hogy futballistaként szeretné folytatni. Szóba került már Németország, a Dél-afrikai Köztársaság és Norvégia is, végül augusztusban az ausztrál csapatnál állt edzésbe. Bolt felkészülési mérkőzéseken is pályára lépett, és bár az egyiken két gólt szerzett, számos kritika érte a teljesítményét. Mike Mulvey vezetőedző két hete úgy fogalmazott, jelenlegi formája miatt nem tud helyet biztosítani a csapatban Boltnak. A klubnál elmondták, nagy fejlődésen ment keresztül az elmúlt hetekben, és törekszenek rá, hogy több intenzív egyéni edzést és játékidőt biztosítsanak számára, de utóbbira bajnoki meccseken egyelőre nem kerülhet sor. Bolt korábban visszautasította a máltai Valletta FC két évre szóló szerződésajánlatát, de más európai klubok továbbra is érdeklődnek iránta.