Befagyasztott válság – jellemezhető legtalálóbban az Ukrajnában kialakult helyzet. És a világ nem figyel eléggé oda, mi történik ebben az országban. Pedig odafigyelhetne, mert itt könnyebben kitörhet az atomháború, mint Szíriában vagy a világ bármelyik másik pontján. Mert a válság megoldására semmi remény: Ukrajna még csak autonómiát sem ígérhet a két orosz többségű „népköztársaságnak”, holott még az sem lenne elegendő, hogy ez a kettő – esetleg nagy orosz nyomásra – hajlandó legyen visszatérni Ukrajnába. A szakadároknak pedig eszük ágában sincs visszatérni egy mind jobban fasizálódó országba. Ukrajnában viszont a mind türelmetlenebb rendszer elindíthatja azt a támadást, amely a szakadárok védelmére bírhatja Oroszországot.
Erre Ukrajna nyugati segítséget kér és kap az Oroszországhoz mind közelebb helyezkedő NATO–csapatoktól, hogy már csak idő kérdésévé váljon, mikor jutnak el az atombombák bevetéséig.
Ennek a helyzetnek a gerjesztője a nacionalizmus, amely legtöbbször úgy tombolja ki magát, hogy hangzatos nemzeti jelszavakat kiabálók embereket küldenek gyilkolni és meghalni. (Már mások is emlékeztettek rá, hogy a japán kamikázékat halálba küldők utána még sokáig éltek.) Márpedig az újabb fejlemények mutatják, milyen könnyen a nacionalizmus martalékává válnak a rendszerváltás országai. Mert az nemcsak arra a leghatásosabb eszköz, hogy egy párt vagy éppen egy ember magát a nemzettel azonosítva hatalomra jusson, utána pedig azt képzelje, hogy örökre ott is maradhat.
A nacionalizmus arra is jó, hogy leplezze a korrupció tobzódását, és lehetővé tegye, hogy művelői, amíg hatalmon vannak, elkerüljék a büntetést. Márpedig a rendszerváltás a világtörténelem legnagyobb fosztogatása. Dollármilliárdos vagyonok születtek egyik napról a másikra.
A szegény Ukrajnában is több dollármilliárdos lett, mint egész Közép-Európában. És azt az emberek még talán le is nyelnék, hogy szükséges az állam gazdasági hatalmának leépítése és talán még az is, hogy gazdagok legyenek. Csakhogy ott vannak a politikusok, akik úgy gondolkodnak: ők dollármilliárdos vagyonhoz segítették barátaikat, ideje tehát, hogy ők is kapjanak valamit.
Ukrajna példája azért tanulságos, mert látványosan mutatja azt a gubancot, amelyben nem elég világos, mi az ok, és mi az okozat. A korrupcióval párosult nacionalizmus okozza-e a gazdasági bajokat, vagy a gazdasági bajok gerjesztik a nacionalizmust. A tény ugyanis az, hogy Ukrajna gazdasága 2015-ben 9,8 százalékkal visszaesett, és csak utána indult be a lassú növekedés, de a mélyszegénységben élők száma a 2014. évi 15 százalékról mára 25 százalékra ugrott.
Az események keményen figyelmeztetnek bennünket arra, hogy ennek a nacionalizmusnak nemcsak az oroszokkal van baja. Vagy inkább pontosabban fogalmazva, nemcsak az ország lakosságának 17,3 százalékát kitevő (a CIA Wordfactbookja szerint a lakosság 29,6 százaléka oroszul beszél) oroszok ellen irányul, hanem a többi kisebbség ellen is. (E forrás szerint 8 kisebbség van jelen egy százaléknál kisebb arányban – a magyarok 0,3 százalékkal –, és 1,8 százalékot tesznek ki az „egyebek”.)
Mi elsősorban azzal találjuk magunkat szemben, hogy ez a nacionalizmus mennyire ellenséges a kárpátaljai magyarokkal. E sok megpróbáltatást megélt térség magyarjáról mondják, hogy élete végéig ugyanabban a házban lakott, de az Osztrák–Magyar Monarchiában született, Csehszlovákiában járt iskolába, Magyarországon érettségizett, a Szovjetunióban dolgozott, és Ukrajnában temették el.
Az ukrán nacionalizmus legelőször is elhanyagolja a kisebbség által lakott térségeket. (A Kárpátalja.ma hírportál adatai szerint Beregszász megye az országos befektetések 1,3 százalékát kapja, a szomszédos Lemberg 5,4 százalékát.) Utána – mihelyt az államközi viszonyok megromlanak – kifogásolja, hogy a kisebbség rászorul anyaországának támogatására.
Márpedig Magyarországgal megromlott viszonyuk, aminek következtében nemcsak a kettős állampolgárokat kezdték üldözni, a „halállistákra” tették nevüket, hanem egymás után hozták meg a magyarellenes intézkedéseiket. Elsőnek megszületett a hírhedt nyelvtörvényt, amely teljesen a magánélet és a vallás keretei közé szorítja az anyanyelv használatát. Most jön az oktatási törvény, amely szerint az iskolákban csak az első négy osztályban tanítanak magyarul. Ma már ott tartanak, hogy aláírást gyűjtenek ahhoz, hogy a menekültek betelepítésével szüntessék meg a kárpátaljai magyar többséget, sőt hogy a magyarokat telepítsék ki.
A napokban a világsajtó, elsősorban a szerb lapok rengeteget cikkeztek egy másik ukrajnai bonyodalomról. Ez szépen rávilágít arra a mechanizmusra, amely ott is működik. Azt mutatja ugyanis, hogy a vallás épp úgy, mint a nemzet, forrása lehet a hatalomért vívott harcnak. Maga a harc azonban mind a két esetben csak azért fontos, mert a hatalom út és eszköz a vagyonhoz. Az történt ugyanis, hogy a keresztény valláson belül olyan újabb szakadás következett be, mint amilyen 1054-ben volt, amikor a katolikus és az ortodox vallás különvált, majd később a római katolikus vallásból kiváltak az anglikánok és a reformátusok.
A történés lényege, hogy az orosz egyház elszakadt a konstantinápolyitól. Az ok pedig az, hogy konstantinápolyi pátriárka elismerte azt a két (most egyesülő) ukrán egyházat, amelyek nem ismerték el a moszkvai pátriárka fennhatóságát, és visszavonta mind a két főpap kiátkozását az egyházból.
