2024. április 19., péntek

A fönnmaradás módozatairól

Vladislava Vojnović: Kecskefül (Fordította: Rajsli Emese)

A kicsiny faluból származó Stojanka a szerb fővárosban kezdte meg egyetemi tanulmányait, melyeknek még csak az elején tartott, amikor a ’68-as utcai tüntetések közepette szerez róla tudomást, hogy anyai örömök elé néz. Örömök? A kommunista „burzsoázia” sarjába, a szintén főiskolás Zoranba szerelmes, ám annak fényűző családi körülményeit és az általa felvázolt jövőképet cseppet sem találja vonzónak. Ezért úgy dönt, nem közli a fiúval a tényállást, ehelyett csapot-papot hátrahagyva visszatér dél-bánáti falujába, majd nagyanyja tanácsára másnak sem szól a méhében fejlődő magzatról, hanem sebtiben férjhez megy Radoslavhoz, egykori udvarlójához, akivel azután fel is nevelik Arsenijét, később pedig annak húgát, Mariját is.

A 2000-es évek elején a falutól kissé távolabb eső, addigra igencsak romossá vált házban egyedül, nagy nélkülözések közepette találjuk Stojankát két unokájával. Arsenije a feleségével Bécsben vállalt munkát, de jó ideje semmi hír róluk, ami pedig Mariját illeti, még 17 évesen lelépett Amerikába, mivel anyját okolja, amiért Radoslav a 90-es évek szlavóniai háborújában odaveszett. Stojankának alig telik a legalapvetőbb dolgokra unokái számára, a számlákat már jó ideje nem fizeti, ráadásul a tető is beázik. Úgy tartja fenn a családot, ahogy tudja: sertéseket nevel, két kecskét tart – melyek közül ráadásul az egyik meddő és tejet sem ad –, gombát gyűjt az erdőben, és titokban hurkokat is elhelyez a rejtett csapásokon, melyek segítségével időnként egy-egy vadnyúlra is szert tehet. A terményeit és zsákmányait a közeli városka piacán értékesíti; ebből tengődik egyik napról a másikra a csonka család. Aztán egy napon lányunokája egy körözvénnyel tér haza, mely hatalmas összegeket ígér a hágai törvényszék elől bujkáló háborús bűnösök nyomravezetőinek. Az asszony pedig időnként lát az erdő mélyén egy titokzatos, rejtőzködni látszó idegent...

A zimonyi írónő második regényében – miközben a 60-as és a 90-es évek történésein keresztül felvázolja az oda vezető utat – igyekszik a teljességre törekedve ábrázolni az ezredforduló utáni szerbiai élet minden szegmensét. Az új, „biznisz” által felkapaszkodott „burzsoázia” és az elszegényedett átlagember között tátongó szakadékot, a háborús sebek időről időre való felszakadását, a családok széthullását, az elvándorlást, és sorolhatnánk. Ahogyan a fülszövegben olvashatjuk, „a fönnmaradás módozatait a világméretű szociális válság peremén”. Mindeközben Stojankában Németh László Gyász című klasszikusa hősnőjének archetípusát fedezhetjük fel, amint „a kishitűség, az önmegcsalás, a képmutatás, a kispolgári manírok, a patriarchális környezet, a meg nem értés és az aljasság” ellen harcol egész életében.

Már-már emberfelettinek tűnik ez a küzdelem, melynek különleges ízt ad a tény, hogy nem a szülő, hanem a nagyanya vívja – ez is a kor specifikumának tekinthető. Ami eközben történik, az izgalmas kalandok sorát meg sem próbálom felsorolni, annyira tömegesek – és talán ez tekinthető ezen „asszonyregény” egyik gyengeségének, hogy túl sokat próbál markolni. Ha szabad ezzel a közhellyel élnem, a kevesebb több lett volna; de mivel a maga módján mindegyik történetszál valóban izgalmas, a cselekménye pedig kidolgozásra érdemes, még inkább üdvös lett volna egy teljes regényfolyamot útjára indítani, és annak darabjaiban felfejteni a szálakat. A másik kifogásolnivalóm a Kecskefüllel kapcsolatban, hogy bár a szerzője nem kis bölcsességről tesz tanúbizonyságot, időről időre elkezd átcsúszni demagógiába és szájbarágásba. Feltételezzük már az olvasóról is, hogy nem egészen ostoba, és kevesebb szóból is ért – ha meg nem így van, hát istenem: legfeljebb becsukja a könyvet és visszatér a szappanopera bámulásához... A párbeszédek is – gondolom, ugyanezen okból – helyenként mesterkéltek és „papírízűek”.

Ugyanakkor az összbenyomásom a regényről mégis az, hogy igen figyelemre méltó munka, rendkívül izgalmas, nehéz letenni egy-egy fejezet végén, és nem utolsósorban nem próbál megfelelni semmiféle trendeknek – ezt a szerző is hangsúlyozza előszavában és helyenkénti „kikacsintásaiban” az olvasóra –, az akar lenni, ami: tanulságos, elgondolkodtató, ugyanakkor roppant szórakoztató olvasmány.