2024. április 20., szombat

Készenlétben a Vojput téli szolgálata

A szabadkai székhelyű Vojput Kft. tartományunkban megközelítőleg 1100 kilométernyi útszakaszról visel gondot. Ennek egy részét az autópályák teszik ki, nagyobb részét pedig a regionális, első és másodrangú utak. A vállalat téli szolgálata november elsejétől megkezdte működését, és a cég járművei 11 ponton készenléti állapotban vannak.

Lapunk kérésére Juhász László, a vállalat szabadkai részlegének vezetője elmondta, hogy a cég az igazgatóság döntése nyomán tért el az eddigi gyakorlattól, miszerint a téli szolgálat november 15-én kezdte meg működését. Ezt az tette indokolttá, hogy általában november első felében már várhatóak olyan alacsony hőmérsékletek, amelyek következtében csúszós felületek alakulhatnak ki az utakon.

– November elsejétől összesen negyven járművünk áll készenlétben, és szükség esetén körülbelül 200 embert tudunk mozgósítani, köztük utászokat, sofőröket. Az autópálya mellett lévő pontjainkon már csütörtöktől kezdve teljes készenlétben állunk két-két kamionnal és technikai személyzettel. A többi pontunkon is előkészítettük a gépeket, a sózókat és a hótúrókat átvizsgáltuk és szervizeltük, de az ügyeletességet Szabadka területén egyelőre nem vezetjük be, arra az időjárási viszonyok függvényében a későbbiekben kerül sor – mondta Juhász.

A vezető elmondása szerint az utak szórására használatos só és kő kellő mennyiségben áll a rendelkezésükre.

– Az előttünk álló télen egy újdonságot vezetünk be. Az autóutakon nedves só szórását fogjunk alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az előrejelzések hőmérsékletesést mutatnak, az utakat nedves sóval tudjuk leszórni, jobban mondva permetezni. A víznek köszönhetően a só megtapad az úton, és ezzel meg tudjuk előzni azt, hogy az utakon jég keletkezzen. Ehhez olyan keverőket szereztünk be, amelyek a sót és a vizet elegyítik – fogalmazott Juhász László.

A Vojput munkatársától azt is megtudtuk, hogy a vállalat már november elseje előtt készülődött a télre. Az utakon jelzőtáblákat helyeztek el, amelyek arra figyelmeztetik az autósokat, hogy esős idő, nedves utak esetében csökkentsék a sebességüket.