2024. március 28., csütörtök
ADORJÁNI KATOLIKUS TEMETŐ

Az ártatlan áldozatokra emlékeztek

Összesen ötvenhét ártatlan helybeli férfi esett a megtorlások áldozatául Adorjánon, ahol legtöbbjüket a Tiszába lőtték, egyetlen bűnük a magyarságuk volt.

Túlnyomórészt az értelmiségi körből kerültek ki: pap, tanító is volt a mártírok között, akikre minden évben jelentős tömeg emlékezik, leróva előttük kegyeletüket. Az elődök tettei előtt illik fejet hajtani. Az adorjáni emlékműnél Orcsik Károly plébános mondott beszédet és szentelte meg az obeliszket.

– 1944. október 31-én az adorjáni vértanúknak nem jutott osztályrészül sem a minden embert megillető sírba tétel, sem pedig a keresztényeknek kijáró méltó temetés. Bár testük a Tisza medrében nyugszik, ez az obeliszk örök emléket állít nekik, akik Jézus szavai szerint életüket adták a barátaikért, családjukért és falunk minden akkori lakójáért – mondta a plébános.

A helybeli Szőke Tisza Művelődési Egyesület tagjai, a kislányokból álló Dalospacsirták csoport és az általános iskola diákjai tették emelkedettebb hangulatúvá a megemlékezést, amelyen Kávai Szabolcs magyarkanizsai történelemtanár is az áldozatokra emlékezett beszédében, amelyben az egykori áldozatok és a ma élők előtti tisztelet fontosságát is hangsúlyozta. Mint mondta, Adorján különleges helyen van a szívében. A Magyarkanizsa községbeli település a lakosok számához képest a legtöbb életképes apát és fiút szólította a halálba 1944-ben.

A megemlékezésen koszorút helyeztek el az áldozatok hozzátartozói, valamint a helyi vezetőség, az önkormányzat és a Magyar Nemzeti Tanács illetékesei.