2024. március 29., péntek

December elsejétől drágább lesz az élet Szabadkán

A számlák kifizetése nem egyszerű feladat. Itt természetesen nem arra gondolunk, hogy esetenként fél óránál is tovább kell sorban állni. A víz-, áram-, gáz-, fűtés- és megannyi számla sokak életét megkeseríti, és az ezen számlák egyikén-másikán szereplő összegek egyik hónapról a másikra való hirtelen megemelkedése igen komoly fejtörést okoz a legtöbb családnak. Szerdán Szabadkán három közvállalat jelentette be, hogy december elsejétől megemeli a szolgáltatásai árát, és annak ellenére, hogy a sajtótájékoztatón megpróbálták észszerű okokkal magyarázni a drágítást, az bizony senkinek sem esik jól.

A városi járatokon az elővételes jegyek ára 60-ról 65, az autóbuszban vásároltaké pedig 90-ről 95 dinárra emelkedik (Fotó: Gergely Árpád)

A városi járatokon az elővételes jegyek ára 60-ról 65, az autóbuszban vásároltaké pedig 90-ről 95 dinárra emelkedik (Fotó: Gergely Árpád)

Az említett sajtótájékoztatón jelen volt Radoslav Vukelić, a városi közigazgatás kommunális ügyi, energetikai és közlekedési titkárságának titkára, Aleksandar Aleksić, a Suboticatrans Közúti Utasszállító Közvállalat igazgatója, Sugár György, a Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat igazgatója, valamint Dervo Ahmetović, a Szabadkai Távfűtőművek Kommunális Közvállalat igazgatója. Mint megtudtuk, az árkorrekciót a közvállalatok kérhetik, és azt később a városi tanácsnak kell jóvá hagynia.

Aleksandar Aleksić, Sugár György, Radoslav Vukelić és Dervo Ahmetović (Fotó: Benedek Miklós)

Aleksandar Aleksić, Sugár György, Radoslav Vukelić és Dervo Ahmetović (Fotó: Benedek Miklós)

A Subotica-trans illetékese szerint a közvállalat díjszabása 2014 óta nem változott. Aleksić elmondása szerint a szállítójárműveknél használt dízel ára az azóta eltelt időszakban több, mint 30 százalékkal emelkedett meg, és ez év januárja és szeptembere között is 15 százalékkal lett magasabb. A Subotica-trans esetében 5 százalékos áremelést várhatunk decembertől, vagyis a városi és peremvárosi járatok esetében az elővételes jegyek ára 60-ról 65, míg az autóbuszban vásároltaké 90-ről 95 dinárra emelkednek.

A Vízművek esetében is 2014 óta nem történt ármódosítás, annak ellenére, hogy a víztisztító rekonstrukciójára 2004-ben megkötött kölcsönszerződés értelmében a közvállalatnak minden évben árkorrekciót kellett volna végrehajtania, hogy a szolgáltatások ára minden kategóriában kiegyenlítődjön. Az árkorrekció 2008 és 2014 között folyamatos volt, azonban az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank jóváhagyásával ezt követően nem került rá sor. A drágulás ezen közvállalat szolgáltatásai esetében 13,3 százalékot tesz ki, aminek köszönhetően annak bevétele havonta körülbelül 5 millió dinárral növekedne meg.

A távfűtés megdrágulásának oka elsősorban a fűtőanyag ára (Fotó: Gergely Árpád)

A távfűtés megdrágulásának oka elsősorban a fűtőanyag ára (Fotó: Gergely Árpád)

A Távfűtőművek igazgatója elmondta, az áremelés oka elsősorban a fűtőanyag ára, de kihat rá az elektromos áram és a szolgáltatások árának növekedése, valamint a berendezések megnövekedett amortizációja is. A közvállalat díjszabása 2013 óta nem változott. A jelenlegi emelkedés a változó részre 5,6 százalék, míg a fix részre 7,09 százalék. A közvállalat igazgatója elmondása szerint, amennyiben az előző fűtési idényt vesszük alapul, a felhasználóknak egy 40 négyzetméteres energia-hatékony lakás esetében egy év alatt 1500 dinárral kell többet fizetniük, míg kevésbé energia-hatékony lakás esetében 3000 dinárral. Itt jegyezzük meg, hogy a tartozások a közvállat irányába magánszemélyek esetében 62 millió, míg jogi személyek esetében 50 millió dinárt tesznek ki.