2024. április 19., péntek
GOMBOS

A forró levegő és a por egyvelege okozhatta a robbanást

A négy sebesült közül ketten szontaiak, a másik kettő gombosi lakos – Senki sincsen életveszélyes állapotban

Habár a gombosi kikötő és az ott működő gabonatároló nagyjából öt kilométerre fekszik a településtől, a helyiek mégis hallották a reggeli robbanást, még ha az nem is volt hangos. Először elképzelni sem tudták, hogy mi történt, ám igencsak gyorsan elkezdett terjedni a hír, hogy felrobbant a siló. Mint az a Klenanc Józseffel, a helyi közösség titkárával folytatott beszélgetés során kiderült, az első hírekkel ellenben a létesítmény nem dőlt össze, csupán a tetőszerkezetében keletkezett kár. Klenanc Jószef a telefonos beszélgetés során arra kért bennünket, hogy nyilatkozatát ne kezeljük hivatalos beszámolóként, hiszen helyi polgárként osztotta meg velünk értesüléseit és benyomásait.

A siló még a múlt század nyolcvanas éveiben épült, azaz a békebeli jugoszláv korból maradt fenn. Klenanc József értesülései szerint az utóbbi időben bizonyos javítási, vagy felújítási munkálatok elvégzését tervezték az illetékesek. A gombosi helyi közösség titkára úgy tudja, hogy a robbanást a forró levegő és a por egyvelege okozhatta, vagyis megtörténhet, hogy úgynevezett porrobbanás történt. Azt nem tudni, hogy a munkások esetleg javítások elvégzése miatt tartózkodtak-e a siló tetőterében, sem azt, hogy esetleg szikra is hozzájárult-e a robbanáshoz, tette hozzá beszélgetőpartnerünk a folytatásban.

– A robbanást követően tűz ütött ki, ám a helyi tűzoltók szerencsére gyorsan lokalizálták a tüzet. Értesüléseim szerint négyen sebesültek meg, ketten szontai polgárok, a másik kettő pedig gombosi. Egyébként a silók veszélyesek tudnak lenni, a forró levegő és a por egy helyen mindig veszélyes. Olyan rémhírek is terjedni kezdtek, hogy a gáz robbant, mert a gabonát gázzal szárítják a tárolóban, ugyanakkor a földgázt 5 ezer literes tartályokban tárolják, ha pedig azok robbannak fel, nem sok maradt volna a silóból. Egyébként nem igaz, hogy az épület összedőlt, csak a tetőszerkezet emelkedett meg egy kicsit és kirepültek az ablakok – taglalta Klenanc József.

Lapunk nem hivatalos értesülései szerint a négy sebesült közül ketten könnyebb sérüléseket szereztek, míg ketten súlyos, ám nem életveszélyes sérüléseket. A gombosi gabonatárolóval is megpróbáltunk kapcsolatba lépni, a telefont azonban senki nem vette fel.