2024. április 18., csütörtök
KÜLFÖLDI LABDARÚGÁS

A Real menesztette Lopeteguit

Lopetegui a vasárnapi El Clásicón már sejthette, hogy megkapja az „elbocsátó, szép üzenetet” (Fotó: Beta/AP)

Lopetegui a vasárnapi El Clásicón már sejthette, hogy megkapja az „elbocsátó, szép üzenetet” (Fotó: Beta/AP)

Várható volt, hétfőn este pedig hivatalossá vált, hogy Julen Lopeteguit menesztik a Real Madrid kispadjáról. A spanyol szakember alaposan belenyúlt a lecsóba, hiszen három nappal az idei vb előtt írta alá szerződését a királyi gárdával, majd végignézhette a La Roja tragikus szereplését Oroszországban. Madridba úgy érkezett, hogy a fővárosiak elvesztették legnagyobb sztárjukat és gólgyárosukat, megfelelő pótlás hiányában egy nem túl acélos gárda irányítását vette át. Florentino Pérez klubelnök a hétvégi El Clásicón elszenvedett 5:1-es vereség után döntött úgy, hogy Lopeteguit felmentik a munkavégzés alól. Utódja átmenetileg a Castillától felkerülő Santiago Solari lesz, aki állítólag két hétig vezeti majd a BL-címvédőt. A spanyol sportlapok arról pletykálnak, hogy Antonio Conte lehet a későbbi befutó, ám a tárgyalások egyelőre akadoznak. A másik jelölt Mauricio Pochettino, a Tottenham jelenlegi trénere, ám a piacon ott van még Arsène Wenger és Guti Hernández is.

Ronaldo Pérez miatt hagyta ott a Realt

Cristiano Ronaldo, a Juventus ötszörös aranylabdás portugál labdarúgója a France Football magazinnak elmondta, Florentino Pérez klubelnök hozzáállása miatt hagyta ott nyáron a Real Madridot. „Mindig úgy tekintett rám, mint egy üzleti befektetésre. Bármi mást mondott nekem, az soha nem a szívéből jött” – fogalmazott a francia lap hasábjain Pérezzel kapcsolatban a 33 éves játékos, aki nyáron 100 millió euróért szerződött a BL-győztes spanyol együttestől az olasz bajnokcsapathoz. „Az első négy vagy öt évben éreztem, hogy én vagyok Cristiano Ronaldo. Utána már egyre kevésbé volt meg ez bennem, az elnök egyre inkább úgy nézett rám, mint aki nem nélkülözhetetlen” – emlékezett vissza madridi éveire Ronaldo, aki a mostani szezonban eddig tíz bajnoki meccsen 7 gólt szerzett a Juventusban. „Néha néztem a híreket, és láttam, azt mondják: kértem, hogy eligazolhassak. Az volt az érzésem, Pérez nem akar ebben megakadályozni” – tette hozzá az Európa-bajnok játékos.

Mint ahogy a fenti hírből is kiderül, az előző öt idényben négyszer BL-győztes madridiak Ronaldo nyári távozása óta szenvednek: a La Ligában tíz forduló után csak a 9. helyen állnak, elmúlt öt bajnokijukon nyeretlenek, s ebből négyszer szenvedtek vereséget. „A távozásom nem attól függött, hogy Zidane is elment. Az inkább csak megerősítette azt, amit gondoltam a klubról” – nyilatkozta Ronaldo arról, hogy a csapat vezetőedzője, Zinédine Zidane is elhagyta nyáron az együttest. Kijelentette, olyan csapathoz akart szerződni, ahol úgy érzi, szeretni fogják. „Ha minden a pénzről szólna, Kínában játszanék, ahol ötször annyit keresnék, mint most. Nem a fizetés miatt jöttem a Juventushoz, Madridban is nagyjából ennyit kerestem, de az olaszokon azt éreztem, hogy nagyon szeretnének leigazolni” – zárta Cristiano Ronaldo.

Icardi kiütötte a Laziót

Az Inter Mauro Icardi közreműködésével idegenben 3:0-ra verte a Laziót a Serie A 10. fordulójának hétfői játéknapján. A rangadó meglepően sima eredménye nagyrészt Spallettiék remek helyzetkihasználásának köszönhető. A Nero Azzuri a 28. percben szerezte meg a vezetést, Brozović még az első félidőben növelte az előnyt, a kiütéses sikert pedig Icardi második gólja jelentette. Az Inter a győzelmével már második a tabellán, s epekedve várja a Juventus botlását.

Angliában RiyadMahrez korai találata elég volt a manchesteri kékeknek ahhoz, hogy megőrizzék vezető helyüket a Premier League-ben. Az egykori Leicester-játékos két kezét az ég felé mutatva a tragikus körülmények között elhunyt VichaiSrivaddhanaprabhának ajánlotta gólját.