2024. április 19., péntek

Szarvast főztek a Népkertben

Vásári forgatag a rendezvényen (Fotó: Horváth Zsolt)

Vásári forgatag a rendezvényen (Fotó: Horváth Zsolt)

Fekete István magyar író, az „erdész-vadász irodalom” legismertebb művelője, a Tüskevár, a Téli berek, a Vuk, a Bogáncs s még számos remekmű szerzője szerint a vadászatot egyáltalán nem a lövés tudománya, nem a gyilkolás és nem az étel, a bőr s a trófea jelenti, hanem mindez együtt, és még sok-sok minden, ami túl van ezeken. Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem…
Az elmúlt hétvégén, a Munkarokkantak Szövetségének a zentai szervezete és a helyi önkormányzat szervezésében megrendezett I. Zentai Vadásznapon a Népkert területén egy puska sem dördült el, vadban sem esett kár, és az ősi örökség művelői, illetve a szarvaspörköltfőző versenyre benevezők is mindössze főzőkanalukat forgatva méretkeztek meg egymással. A Tisza menti város Népkertjében megrendezett rendezvényen összesen 73 csapat (közöttük két romániai és három magyarországi is) gyűlt össze, 81 étellel és 58 pálinkamintával, de többen voltak, akik más ételeket készítve élvezték baráti társaságban az évszakhoz képest szokatlanul meleg és verőfényes szombati napot.

A zentai Rin Tin Tin kávézó csapata pálinkája különdíjat nyert (Fotó: Horváth Zsolt)

A zentai Rin Tin Tin kávézó csapata pálinkája különdíjat nyert (Fotó: Horváth Zsolt)

Az egyik leglátványosabb főzőhely (Fotó: Horváth Zsolt)

Az egyik leglátványosabb főzőhely (Fotó: Horváth Zsolt)

A zentai íjászok is bemutatkoztak (Fotó: Horváth Zsolt)

A zentai íjászok is bemutatkoztak (Fotó: Horváth Zsolt)

Ősz Szabó Imre, a rendezvény szervezőinek a tanácsadója szerint nemcsak a főzőverseny résztvevőinek, hanem a zsűri tagjainak is alaposan fel lett adva a lecke, mivel térségünkre nem igazán jellemző a szarvas, így az éttermekben sem szolgálják fel ezt az ínyencfalatot. Ősz Szabó azért elárulta, hogy a bírálóbizottság tagjai közé beválogattak olyan mesterszakácsokat is, akik ismerik a jó szarvaspörkölt elkészítésének a módját is.

Ősz Szabó beszélgetésünk során kitért a vad-, közöttük a szarvashús elkészítésének a rejtelmeire is, s elmondta, hogy otthoni, illetve éttermi körülmények közepette a kérdéses vadhúst általában egy napot fürdetik a pácban, erre viszont a zentai rendezvény résztvevőinek nem volt lehetőségük, mivel a helyszínen kapták el a húst. Beszélgetőtársunk szerint a főzés során mindenekelőtt hagymát zsíron kell megfonnyasztani, hogy csúszós legyen, s hogy szép színt adjanak neki. Ezt követően borókát, vörösbort, birsalmareszeléket lehet beletenni, ízesítésnek babérlevelet, s van, aki gyömbért is ad hozzá. A zsűri egyébként az ételek állagára, színére és természetesen az ízvilágára figyelt oda.

Mataruga Branko, a Zenta, az én városom csapat vezetője szerint a vadhús elkészítésénél mindenekelőtt arra kell odafigyelni, hogy milyen vadból is készítsük a finom falatokat. Mert másképpen kell elkészíteni az őzet és másképpen a szarvast. Az utóbbinak keményebb a húsa. A főzés kezdetekor a hús hőmérsékletére is vigyázni kell, mert a hidegebb hús könnyebben odaég.

– A főzést lassú tűzzel kell megindítanunk, s már ekkor hozzá kell adni a fűszereket – magyarázta, s elmondta azt is, hogy a bors, paprika és hagyma mellett ő másmilyen ízesítőket is használ. Azt nem árulta el, hogy még milyen fűszerekkel gazdagította pörköltje ízét, de a zsűrinek tetszett, főztje ugyanis az egyik fődíjat is kiérdemelte.

A másik fődíjat Hajdú Klaudia kapta.

A szarvaspörköltjével első díjat nyert a Táltos Lovasklub csapata, a második a kiskunfélegyházi Bojtor Tibor, a harmadik pedig a zombori Budai Stevan lett. A legszebb vadtrófeák mezőnyében Bíró Péter aratta le a babérokat, az egyéb ételek kategóriájában pedig Varmuzsa István bizonyult a legjobbnak, a legjobb pálinkaminta tulajdonosának pedig az oromhegyesi Nagy Lászlót kiáltották ki. A rendezvény kísérőprogramjában a Brioni elnevezésű vadászotthonban agyaggalamblövő versenyt, az Arcus egyesület szervezésében pedig a legkisebbek számára íjászversenyt is szerveztek. A versenyt stílusszerűen vadászkürtök dallamára nyitották meg. A vadásznapon jelen voltak a Zentai Fogyasztóvédelmi Központ tagjai is. Vujačić Savo, a civil szervezet tagja napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy igyekeznek mindig részt venni a különböző rendezvényeken, amelyeken a fogyasztóvédelem különböző aspektusai is felmerülnek, s arra kérik a polgárokat, hogy a főzőversenyekre készülve bármilyen húst is használnak az ételek elkészítéséhez, ezeknek az eredete igazolt legyen, s megfeleljen az egészségügyi előírásoknak. Ezenkívül arra is nagy hangsúlyt kell helyezni, hogy minden eredeti legyen. Ne legyen előfűszerezve, előmelegítve, s ha a főzők körítésnek gombát is hozzá szándékoznak adni, akkor ennek is frissnek kell lennie. A zentai fogyasztóvédő a szombati rendezvény kapcsán egyedül a vadásznap megrendezéséről szóló tájékoztatást rótta fel a szervezőknek, mivel többek között ők is szinte az utolsó pillanatban, véletlenül szereztek tudomást a rendezvényről.

Mataruga Branko (balról) a szarvaspörköltfőző verseny egyik fődíjasa (Fotó: Horváth Zsolt)

Mataruga Branko (balról) a szarvaspörköltfőző verseny egyik fődíjasa (Fotó: Horváth Zsolt)

A főzteket elbíráló zsűri (Fotó: Horváth Zsolt)

A főzteket elbíráló zsűri (Fotó: Horváth Zsolt)