2024. április 18., csütörtök

Krajinović a hét vesztese

Filip Krajinović tavaly ilyenkor pályafutása legjobbját nyújtotta, és óriási meglepetésre, de a játéka alapján megérdemelten döntőt játszott a párizsi 1000-es rangú teremtornán. Ebből kifolyólag az idén 625 pontot védett, de most nem járt sikerrel, tegnap az 1. fordulóban két játszmában veszített az orosz Karen Hacsanov ellen, és a jövő hétfői ranglistán nagy bukás vár rá. Hogy mekkora, azt már a naprakész listán láthatjuk. A zombori teniszező 58 helyet rontott, és Györe László mögé a 92. pozícióra csúszott, ezzel máris kikiálthatjuk a hét egyik nagy vesztesének. A másik talán a címvédő Jack Sock, aki több mint 120 helyet ronthat.

Viszont a nagy nyertes is szerbiai lehet, hisz Novak Đoković az első hely visszaszerzésének reményében rajtol a francia fővárosban. Ehhez egy fordulóval többet kell haladnia a még éllovas Rafael Nadalnál, de Novak fejében aligha ez a forgatókönyv van, ő Párizsban is a serleget célozza.

A ranglista első helyével kapcsolatban érdekes fejlemény, hogy a svájci Roger Federert néha indokolatlanul is túlzott mértékben favorizáló média elveszítette a bizalmat a 37 éves veterán iránt. Abban a kérdésben ugyanis, hogy ki lesz a világelső az idény végén, csak Nadal és Đoković neve jelentkezik, noha a matematika szerint – persze ha e héten nyerne Párizsban, majd győzne az évzáró mestertornán is – ő is lehetne első, feltéve, ha a spanyol és a szerb mindkét tornán gyengén teljesítene.

Đoković első ellenfele a 2. fordulóban a CecchinatoSousa mérkőzés győztese lesz, és ellenfelet kapott az 1. fordulóra a magyar Fucsovics Márton is, a szebb napokat is látott, most a selejtezőből érkező francia Benoît Paire személyében.