2024. március 29., péntek

Kétszázötvenen a népkonyhán

Állandósult a rászorulók száma Nagybecskereken

A nagybecskereki népkonyhán hétfőtől péntekig 250 személy számára gondoskodnak fejenként félliternyi főtt ételről. Októbertől március végéig emellett még 340, zömében falusi család részére állítanak össze élelmiszercsomagot. Ez a szám állandósult és 2009 óta nem emelkedett. A népkonyhát a Vöröskereszt közösen működteti a nagybecskereki önkormányzattal és a szociális gondozóközponttal.

Télen naponta kétszer lesz ételosztás (Fotó: Kecskés István)

Télen naponta kétszer lesz ételosztás (Fotó: Kecskés István)

A napokban néhány adományozónak köszönhetően (a bégaszentgyörgyi BB Trejd, a Persu üzletlánc, a tamáslaki pékség) a szokásos ételadagot különféle élelmiszerekkel gyarapították. Emellett a Vöröskereszt nagybecskereki szervezete nemrég 230 csomag élelmet és tisztálkodási szereket tartalmazó csomagot osztott ki a rászoruló nagybecskereki és környékbeli családoknak. De további gyűjtőakciókat szerveznek annak céljából, hogy az év utolsó heteiben bővítsék a kiosztandó élelmiszeradagokat.

A népkonyhára évek óta azonos személyek járnak, köztük sok munka nélkül maradt korosabb polgár. De találkozhatunk fiatalokkal is, akik a gyermekeikkel járnak be az ingyenkosztért. Sokan már évek óta az egész család részére innen viszik az ebédet. De vannak újak is. A népkonyhára járó emberek nem szívesen beszélnek arról, hogy mi okból kerültek szorult helyzetbe. Többségük a munkanélküliségre hivatkozik.

A segélyszervezetek azt tapasztalják, hogy a falvakban is egyre többen vannak magukra hagyott, szűkös anyagi körülmények között élő idős emberek. A segítség viszont nehezebben jut el hozzájuk. A helyzetük a téli hónapokban a legnehezebb, amikor mezőgazdasági idénymunka sincsen.

Nagybecskereken a népkonyha 1991-ben kezdte el a működését. Az ételt a Vöröskereszt épületében osztják. Azt tervezik, hogy az ételosztást új helyszínre – a régi piac utcájára – költöztetik át, ahol majd a rászorulók méltóbb körülmények között vehetik át az élelmet, és akár a helyszínen is elfogyaszthatják.