2024. március 29., péntek
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2018

Helytállni, hitet adni

70 éves a kanizsamonostori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület

Én nagyon hiszek ebben a közösségben, amely, megfogyva bár, de törve nem, él itt ebben a hazában, megtartva a hitét, ápolva a kultúráját, a hagyományokat, értékeket teremtve és megőrizve – emelte ki Verebes Krnács Erika, a Magyar Összefogás lista jelöltje bemutatkozása során az észak-bánáti falu művelődési egyesületének évfordulója alkalmából megrendezett szerény, de hangulatos ünnepségen. A Zentán élő előadóművész és újságíró szerint a legnemesebb feladat jutott nekünk: helytállni, hitet adni, megerősíteni az emberekben az itthon maradás érzését és jó példát adni az embereknek. Ady Endre Intés az őrzőkhöz című költeményét idézve kiemelte, hogy itthon maradottként mi is egyfajta őrzők vagyunk a strázsán, és mindannyiunknak nagyon nagy feladata van: meg kell őriznünk hagyományainkat, meg kell őrizni a nyelvünket.

– Mindannyiunknak van egy gyönyörű tarisznyánk, ebbe rengeteg hagyomány belefér, rengeteg mese, népdal, citeramuzsika, és minden ilyen összejövetel, azt hiszem, nagyon komoly erő, amely megtartja a közösséget – hangsúlyozta Verebes Krnács Erika.

A kanizsamonostori ünnepségen a Magyar Összefogás választási listájának a jelöltjei közül Oláj Ibolya csókai pedagógus az itthon maradás fontosságát emelte ki és a 70 éves jubileum közösségformáló erejét.

A rendezvényre a csókai önkormányzat vezetőségének magyar tagjainak kíséretében ellátogatott Juhász Attila szerbiai mezőgazdasági államtitkár és Kormányos László tartományi képviselő is. Mindketten a nemzeti tanácsi választások fontosságát emelték ki, s arra buzdították a jelenlévőket, hogy vegyenek részt a november 4-i voksoláson.

Az alig 80 lelket számláló észak-bánáti falu művelődési egyesülete jelentős és tartalmas múltra tekinthet vissza. Barna Erzsébet elnök, a Petőfi Sándor MME vezetője ennek kapcsán nyilatkozva elmondta, hogy a kultúrkör a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben élte fénykorát, amikor is számos színdarabot előadtak, és számos szemlén részt vettek. Jelenleg azonban mindössze a csókai Móra Ferenc Művelődési Egyesület évente megrendezésre kerülő nyári néptánctáborának ad otthont és kisebb rendezvényeknek az MNT támogatásából nemrégiben felújított épület.