2024. március 28., csütörtök

Ösztöndíj a bánáti magyar elsősöknek

A muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület székházában pénteken a szentmihályi, nagybecskereki, lukácsfalvi és a muzslyai magyar elsősök vehették át a magyarországi Rákóczi Szövetség ösztöndíját. A Magyar Nemzeti Tanács nevében az egybegyűlteket Petkovics Márta köszöntötte.

Pénteken tízezer forintos iskolakezdési beiskolázási csomagot, egyszeri beiratkozási ösztöndíjat osztott szét Törökbecsén és Beodrán a magyarországi Rákóczi Szövetség (Fotó: Fehér Rózsa)

Pénteken tízezer forintos iskolakezdési beiskolázási csomagot, egyszeri beiratkozási ösztöndíjat osztott szét Törökbecsén és Beodrán a magyarországi Rákóczi Szövetség (Fotó: Fehér Rózsa)

Muzslyán van a legtöbb magyar diák Közép-Bánátban. Az iskola elsőseinek a száma mindig fontos mutatója volt a vidéken élő magyarság helyzetének. Mint ahogy Molnár Attilától, a Szervó Mihály Általános Iskola igazgatójától hallottuk, az idén két magyar első osztályt nyílt, összesen 24 elsőssel. A központi épületben 17 diák van, az úgynevezett kinti iskolaépületben pedig hét elsős diák tanul. Jövőre, ahogy most látni, kevesebb gyerek lesz, mint az idén. De két év múlva már egy kicsit javul a helyzet.

A vidéken élő magyar szülők többsége magyar iskolába íratja gyerekét. A támogatás pedig segíti őket abban, hogy ez így is maradjon. Bodó Géza muzslyai szülő elmondása szerint, a támogatás nem is annyira az összeg szempontjából fontos, nagyobb jelentőséggel bír az, hogy az anyaország nem feledkezett meg a határon túli magyarokról. Szerinte ez az, ami erőt ad a vidék magyarságának ahhoz, hogy ne mondjon le gyermekeinek anyanyelvi oktatásáról, nemzeti identitásáról.

Szentmihályon is van nyolcosztályos magyar általános iskola, amelyben az idén hét elsős kezdte el iskoláztatását. Szabó Dóra helybeli szülő elmondása szerint már a beiskolázási csomag is sokat segített a szülőknek, hiszen majdnem minden legszükségesebb tanszer benne volt. Most ez a pénzbeli támogatás is mindenkinek jól jön.

A Rákóczi Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács immár ötödik éve közösen szervezi meg a támogatásoknak a kiosztását.

– A szülőknek és úgy gondolom, hogy az egész családnak ez örömet és boldogságot jelent. De megerősítés és köszönet is azért, hogy magyar iskolába íratták a gyermekeiket. Mindenképpen és mindannyian tudjuk, hogy ez a délvidéki magyar jövőnknek a záloga. A megmaradásunknak a záloga – mondta Dolinszky Gábor, a Magyar Összefogás jelöltje.
A Rákóczi Szövetség támogatása az idén húsz önkormányzat 39 települését érinti, ahol a magyarság részaránya nem éri el a harminc százalékot. De szeretnék bővíteni a programot.

– A távlati cél mindenképpen az, hogy eljussunk minden vajdasági magyar iskolakezdőhöz, sőt ezt megelőzően minden vajdasági magyar óvodáshoz és a szüleikhez. Igyekszünk meggyőzni őket – ennek a programnak a keretében –, hogy igenis fontos a magyar iskola, igenis érdemes beszélni a magyar iskoláról. A gyermek akkor jár a legjobban, hogyha nem többségi, hanem anyanyelvi, magyar iskolában kezdi meg a tanulmányait – hallottuk Pálinkás Barnabástól, a Rákóczi Szövetség rendezvényekért felelős igazgatójától.
A Rákóczi-ösztöndíjak kiosztásának többi tegnapi színhelye Törökbecsén, Nagykikindán, Szajánban és Törökkanizsán volt.