2024. április 19., péntek

Két év múlva elkészül a kerülőút

Zorana Mihajlović építésügyi, közlekedési és infrastruktúraügyi miniszter tegnap Nagybecskereken kijelentette, az 1991 óta épülő nagybecskereki kerülőutat két éven belül átadják rendeltetésének. A munkálatok beruházója a Szerbiai Utak Közvállalat, a kivitelező pedig az Energoprojekt építési vállalat. A munkálatok legfontosabb része a Béga-híd megépítése lesz, az egykori Proleter szőnyeggyár közelében. A beruházás értéke meghaladja a 350 millió dinárt.

A Nagybecskerek Magyarcsernye felőli kijáratánál tegnap megkezdett munkálatok befejezésének a határideje 2019 szeptembere. Utána pedig – az ígéret szerint – egy év alatt elkészül majd a körgyűrű 3,7 kilométeres befejező szakasza is. Az utolsó szakasz befejezésére hamarosan elindítják a közbeszerzési eljárást, és a miniszter asszony ígérete szerint a jövő nyáron már ismert lesz a munkálatok kivitelezője is – két év múlva pedig befejeződik a nagybecskereki kerülőút.

Čedomir Janjić polgármester „nagy nap”-nak nevezte a munkálatok folytatását, hiszen a város polgárai már évtizedek óta várják, hogy elkészüljön. Emlékeztetőül: a nagybecskereki körgyűrű építése 1991-ben kezdődött. Eddig ötmillió eurót költöttek rá. Még hét kilométer utat kellene megépíteni, egy felüljárót, valamint egy hidat a Bégán.

A vízellátási gondok mellett ez az egyik legnagyobb kommunális problémája a legnagyobb bánáti városnak, hiszen évtizedek óta a kamionok a városon keresztül dübörögnek. A polgármester elmondta, hogy eddig a kerülőút 7,1 km-es szakasza készült el, és a legdrágább része a beruházásnak a Béga-híd megépítése lesz. Közölte, hogy a Szerbiai Utak Közvállalattal közösen rövidesen hozzálátnak a szükséges földterületek kisajátításához.

Mihajlović a hajógyárba is ellátogatott. Nagybecskereknek egykor két hajógyára is volt (Fotó: Beta)

Mihajlović a hajógyárba is ellátogatott. Nagybecskereknek egykor két hajógyára is volt (Fotó: Beta)

Nagybecskerek város idei költségvetésében határozták meg az első összeget a kerülőút építésére. Húszmillió dinárról van szó.

Zorana Mihajlović Goran Knežević gazdasági miniszter kíséretében tegnap ellátogatott a Begej hajógyárba is, ahol hosszú szünet után nemrég folytatódott a hajógyártás. A miniszter asszony emlékeztetett, hogy 2000-ben az országnak még kilenc aktív hajógyára volt, de a rossz magánosítások miatt a többségük csődbe jutott. Jelenleg három hajógyár működik. Megdicsérte az önkormányzatot, amely hozzájárult a hajógyár újjáélesztéséhez, amely a belgrádi Rubikon Shipping Company részeként folytatja a munkát. Jelenleg hat tartályhajót építenek holland megrendelő részére, és kilátás van újabb munkahelyek megnyitására.