2024. március 29., péntek
BAJNOKOK LIGÁJA

Nem a bírót kell hibáztatni

Érdekes körutat tehetünk a szerb napilapok online felületein a Crvena zvezda liverpooli látogatását követően. A közönség igencsak megosztott, nem félnek hangot adni véleményüknek, így alapvetően két tábor alakult ki: az egyik csoportot a Partizan-szurkolók alkotják, akik minden sikertelenségnek örülnek, a másik kategóriába pedig azok tartoznak, akik kifogásokat keresnek a szerdai vereség miatt. A hozzászólók nagy része meg van győződve arról, hogy a belgrádiak a játékvezető ténykedése miatt kaptak ki. Az igazság azon kis rétegé, akik három BL-fordulót követően beismerik, hogy Vladan Milojević gárdája egyelőre kevés a legrangosabb európai kupasorozathoz. A rendkívül erős kvartettben az egyetlen biztos pontot a Zvezda utolsó helye jelenti, a továbbjutás sorsa a hátralévő meccseken dől el. Stojković és társai húsz percig őrizték a kaput, a végeredmény pedig még akkor is reális, ha a német bíró alkalomadtán túl szigorúan értelmezte a szabálykönyvet. Mané tizenegyest hibázott, ám akcióból betalált, akárcsak korábban Szalah kétszer és Firmino egyszer. A csoport másik meccsén a párizsi kirakatcsapat az utolsó percekben mentett pontot a Napoli ellen, ám féltávnál még csak továbbjutóhelyen sincsenek Neymarék.

A többi összecsapás sem múlt el gólok nélkül, hiszen csak a Galatasaray és a Schalke párharcán nem esett találat. A legnagyobb meglepetést a Paco Alcácert nélkülöző Dortmund keltette, amely az Atlético Madriddal törölte fel a padlót.

Liverpool: Liverpool–Crvena zvezda 4:0 (2:0)

Anfield Road, 53 0024 néző, vezette: D. Siebert (német). Góllövők: Firmino a 20., Szalah a 45., az 51. és Mané a 80. percben.

Liverpool: Alisson–Arnold, Gomez, Van Dijk, Robertson (Moreno, 82.) – Shaqiri (Lallana, 68.), Fabinho, Wijnaldum – Szalah (Sturridge, 73.), Firmino, Mané. Vezetőedző: Jürgen Klopp.

Crvena zvezda: Borjan – Stojković, Babić, Degenek, Gobeljić – Krstičić, Jovičić (Čaušić, 75.) – Srnić, Ebecilio (Jovančić, 64.), Ben (Simić, 82.) – Boakye. Vezetőedző: Vladan Milojević.