Csütörtökön este Szabadkán a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban az Európa és mi sorozat keretében prof. dr. Szakály Sándor, a Veritas Történelemkutató Intézet főigazgatója, a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára Magyarország a II. világháborúban címen tartott előadást. A történész a 2. magyar hadsereg felállításáig tekintette át az anyaország világháborús szerepvállalását, külön kiemelve a területi visszacsatolások történetét.
Szakály Sándor bevezetőjében arra a kérdésre kereste a választ, hogy Magyarország miért és hogyan lépett be a II. világháborúba. Erre a válasz szerinte a trianoni békediktátum során elszenvedett területi veszteségekben rejlik.
– A két világháború közti Magyarországon politikai pártnak, mozgalomnak, bármilyen erőnek nem volt semmilyen társadalmi támogatottsága, ha nem fogalmazta meg alapcélként a revíziót, a területek vagy a területek egy részének visszaszerzését. A kérdés az volt, hogy az akkori Európában ennek a programnak vannak-e, lesznek-e támogatói. Mert legyünk őszinték. Egy európai nagyhatalomból, egy európai kis országgá csonkult, alig nyolcmillió lakossal rendelkező Magyarország, amelynek a békediktátumban harmincötezer főnyi haderőt engedélyeztek, nem volt képes ezt a célt megvalósítani. Mit lehet ilyenkor tenni? Mint minden kisebb állam, igyekszik társakat, támogatókat, partnereket találni – vázolta Magyarország külpolitikai dilemmáit Szakály Sándor.
Magyarország revíziós törekvéseit két európai ország volt hajlandó elfogadni. Az egyik Olaszország volt, amellyel már 1927-ben sikerült egy barátsági szerződést aláírni. A másik pedig Németország, ahol 1933-ban Hitler hatalomra jutásával egy olyan politikus került az ország élére, aki a versailles-i békerendszert akarta felszámolni.
– Magyarország nem azért kezdett szimpatizálni Németországgal, mert a nemzetiszocialista eszméket kívánta volna az országba hozni, hanem azért, mert megint volt egy európai hatalom, amely azt mondta, hogy az a békerendszer, amely 1920 és 1923 között alakult ki, és magában hordozta egy majdani háború csíráit, fenntarthatatlan – mutatott rá a történész.
Szakály Sándor, hogy szavait alátámassza, elmondta, hogy a II. világháború kitörésekor, amikor Németország megtámadta Lengyelországot, Magyarország vasútjait nem engedte át német használatra, és több tízezer lengyel civil és katona menekültet fogadott be, a két nép közt fennálló barátságra hivatkozva. A lengyel katonák Magyarországról a brit szigetekre mentek tovább, akiknek aztán komoly szerepük volt az 1940-es angliai légi csatában.
Az előadás talán legérdekesebb része a szovjet–finn háború ismertetése volt, ugyanis Szakály Sándor elmesélte, hogy mintegy négyszáz magyar önkéntes indult el a háborúba, hogy a finnek oldalán harcoljanak. Németország azonban nem engedte őket az ország területén átutazni, ugyanis ekkor, a Molotov–Ribbentrop-paktum értelmében, a Szovjetunió Németország szövetségesének számított. Így Jugoszlávia–Olaszország–Franciaország–Nagy Britannia–Norvégia–Svédország útvonalon érkeztek meg az önkéntesek Finnországba, de a kis létszám és a kései érkezés miatt nem tudták megfordítani a háború kimenetelét.
Szakály Sándor előadásában foglalkozott a délvidék visszacsatolásával is, amelynek előzményeiről a következőket mondta:
– 1940-ben megszületik a magyar–jugoszláv barátsági szerződés, amelyet Magyarországon mindig örök barátsági szerződésnek emlegetnek. Nekem az a gyanúm, hogy azért, mert akkor még nagyobbat bele lehet rúgni abba a korszakba, mondván, 1941-ben felrúgták az örök barátsági szerződést. De ha megnézik a szövegét ennek a szerződésnek, és megnézik az 1927-es magyar–olasz ugyanilyen szerződésnek a szövegét, az is így kezdődik, hogy örök béke és barátság álljon fenn a szerződő felek között, mert majdnem minden nemzetközi szerződés így kezdődött – magyarázta Szakály.
Jugoszlávia kormánya 1941. március 25-én csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez, de mire a delegáció tagjai hazajöttek, már nem ők voltak kormányon, mert a britek és a szovjetek által is támogatott katonai puccs megbuktatta őket. Ekkor indult meg a németek hadművelete Jugoszlávia ellen. Magyarország ekkor már hozzájárult ahhoz, hogy területén német alakulatok vonuljanak fel, és támadást indítsanak a délszláv állam ellen. Magyarország azonban csak akkor vett részt a hadműveletekben, amikor Jugoszlávia megszűnt létezni, és ekkor foglalta el Bácskát, a baranyai háromszöget, a Muravidéket és a Muraközt.
Szakály Sándor az előadás végén Magyarország keleti fronton betöltött szerepét vázolta fel. Elmondta, hogy az eddig rendelkezésre álló források és bizonyítékok szerint valóban a szovjetek követték el a kassai légi támadást, amiért a Bárdossy-kormány hadat üzent a Szovjetuniónak. Magyarország, ahogy a többi Németországgal szövetséges ország is, a moszkvai csatával került nehéz helyzetbe. A szovjetektől elszenvedett vereség után Hitler mintegy „benyújtotta a számlát” a területi gyarapodásokért, és nagyobb háborús erőfeszítéseket követelt meg az országtól. Ekkor állították fel a 2. magyar hadsereget és küldték ki a keleti frontra, amely a közhiedelemmel ellentétben a magyar viszonyokhoz képest igen is jól fel volt szerelve.
– Ez a hadsereg, és ennek a hadseregnek a katonái a végsőkig megpróbáltak kitartani, és én azt gondolom, hatalmas teljesítmény volt az részükről, amit ott a Donnál végrehajtottak. Ez nem azt jelenti, hogy nyertek volna, de nem szabad, hogy az emlékezetünkből kitöröljük őket, sem a II. világháború történetét, sem azokat, akik az életüket áldozták ott – zárta előadását Szakály Sándor.
