2024. április 20., szombat

Az Európai Parlament elvenné az útdíjszabályozás lehetőségét a tagállamoktól

„A tagállamoknak kell dönteni a személyautókra vonatkozó útdíjak megfizetésének módjáról, hiszen a tagállami szint a legmegfelelőbb, hogy egyensúlyt teremtsen a gazdasági, környezeti és szociális szempontok között” – emelte ki felszólalásában Deli Andor vajdasági fideszes EP-képviselő az útdíjakról szóló uniós irányelv vitája során Strasbourgban.

Deli Andor (Ótos András felvétele)

Deli Andor (Ótos András felvétele)

„Az Európai Bizottság az útdíjakról szóló irányelv felülvizsgálata során javaslatot tett arra, hogy a személyautókra vonatkozó időalapú matricákat 2027-től meg kell szüntetni. Az EP közlekedési szakbizottsága ezt támogatta, sőt a kivezetést két évvel előrébb hozta volna. Azonban a Bizottság és a parlamenti jelentéstevő sem vette azt figyelembe, hogy a közép- és kelet-európai országokban más rendszer van használatban, és a nyugati távolságalapú modellt szerették volna kiterjeszteni az egész Unióra. Már a szakbizottsági vita során is elleneztem ezt a hozzáállást és a javaslat ellen szavaztam” – mondta a néppárti képviselő.

„A tervezet értelmében, a régebbi, kevésbé környezetbarát személyautók tulajdonosainak többet kellene fizetniük az úthasználatért. Ezzel kapcsolatban a francia jelentéstevő szintén figyelmen kívül hagyta az Unió egyes tagállamai között fennálló gazdasági különbségeket. A javaslat tehát többszörös útdíjjal büntetné azokat, kiknek anyagi helyzete nem engedi meg a drága környezetkímélőbb személyautó beszerzését. Úgy gondolom, hogy ez súlyosan sérti a szociális méltányosság elvét” – tette hozzá Deli.

„Az autópályadíjaknak kompenzálnia kell az okozott környezeti hatást, de annak eldöntése, hogy ezt milyen intézkedésekkel érik el, például pályadíjjal vagy üzemanyagra kirótt jövedéki adóval, járművekre fizetett éves illetékekkel, tagállami hatáskör kell, hogy maradjon, hiszen ez a legmegfelelőbb mód arra, hogy egyensúlyt teremtsünk a környezetvédelmi, gazdasági és szociális szempontok között”.

„A szavazás során nem sikerült többséget szerezni a személyautók kivételezése mellett, ezért a magyar néppárti delegáció a javaslat ellen szavazott. Ismét bebizonyosodott, hogy a nyugati képviselőket nem érdeklik az EU-ban fennálló különbségek, és a saját véleményüket akarják ráerőltetni az összes tagállamra” – értékelte a szavazás eredményét a fideszes politikus.