2024. március 29., péntek

Erős földrengés rázta meg Görögország nyugati részét

Erős, legfrissebb adatok szerint 7-es erősségű földrengés rázta meg Görögország nyugati részét Zákinthosz szigetének térségében péntekre virradó éjszaka, sérültekről egyelőre nincsenek információk - jelentette az amerikai földtani intézet (USGS).

Fotó: Beta/AP

Fotó: Beta/AP

Más földrengésfigyelő állomások 6,6 és 6,9 közé teszik a földmozgás erősségét. Szeizmológosuk szerint nincs veszélye szökőárnak.
Beszámolók szerint a földmozgást, amely sokakat álmukból vert fel, Görögország-szerte, akárcsak Máltán, Albániában, Dél-Olaszországban és Törökország nyugati partvidékén is érezni lehetett.
"Nincsenek jelentős károk. Sérültekről sincsenek információim" - mondta Pavlosz Kolokocasz, zákintoszi polgármester a görög rádiónak.
"Erős földrengés volt a Jón-tengeren" - mondta egy szeizmológus a görög közszolgálati rádió műsorában. A rengés fészke 44 kilométerre nyugatra és tíz kilométer mélységben volt az ismert turistaparadicsomtól. "Több utórengés is volt, vannak károk is" - tette hozzá a szakértő.
Az USGS adatai szerint ugyanakkor az epicentrum mintegy 36 kilométerre délnyugatra, 16,6 kilométeres mélységben volt.
Zákinthosz szigetén több helyről is áramkimaradásról jelentettek.
"A gyermekeinkkel jelenleg a kocsikban ülünk. Az emberek félnek. Látok károkat az itteni házak falain" - mondta egy helybéli férfi a görög 90,1 hírrádiónak.
Félelemmel eltelt emberek ezrei özönlöttek az utcákra és kerestek menedéket maguknak a parkokban. Sokan autóikban töltik az éjszakát. Az iskolák zárva tartanak majd pénteken, hogy az épületek épségét szakemberek felmérhessék.
A helyi sajtó szerint a zákintoszi kikötő egy része is károkat szenvedett. A médiában megjelent felvételeken egy hosszú repedést lehetett látni a kikötői promenádon. Az ERT közszolgálati televízió híradása szerint Sztrofádesz szigetén lévő egyik kolostorban is károk keletkeztek.
A Jón-szigetektől nyugatra mély szakadék húzódik a tengerfenéken, az európai és az afrikai kontinentális talapzat találkozásánál. A két talapzat közötti súrlódások miatt a Jón-tenger térségében gyakorinak számítanak a földrengések.