2024. március 28., csütörtök

Az Osztrigás Mici a következő

Új előadással készül a szabadkai Népszínház Magyar Társulata – Hétfőn kiderül, hogy ki kapja meg a Pataki-gyűrűt

A szabadkai Népszínház Magyar Társulata idén is izgalmas évaddal várja a közönséget. Négy bemutatót vettek tervbe, emellett folytatják a tájolást és megemlékeznek a jeles színházi napokról is. Az első bemutató nemrég meg is történt, Szép Ernő Lila ákác című művét Sebestyén Aba állította színpadra, az előadást pedig a premier óta telt ház előtt játsszák. Az új előadásokról, valamint a Délvidéki Magyar Színjátszás Napja alkalmából hamarosan sorra kerülő rendezvénysorozatról Gyarmati Katát, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának művészeti vezetőjét kérdeztük:

– A Sebestyén Aba rendezte Lila ákác című előadás méltán nyerte el a közönség tetszését és a szakma elismerését. Nagyon örülök, hogy létrejött egy olyan előadás, amelyet a nézők is jól fogadtak. Szép Ernőnek ez az örök érvényű története, Sebestyén Aba rendezői gondolataival, a mához tud szólni és megérinti a mai színházkedvelőket is. Nagyon sok mindenről szól, több rétege van úgy életérzésileg mint értékrendileg. Úgy gondolom, hogy azokat a kérdéseket, amelyek megjelennek a Lila ákácban – például mi fontos az életben, a döntések milyen következményekkel járnak – újra és újra fel kell tenni. Ezek egy emberi élet sarkalatos pontjai. A második bemutatónk december 7-én lesz, Georges Feydeau vígjátéka alapján az Osztrigás Mici című zenés előadást László Sándor rendezi. A próbák már zajlanak. Ez a negyedik évadom a szabadkai Népszínházban, és ilyen jellegű zenés vígjátékot még nem tűztünk műsorra. Valószínűleg hiányzik is a közönségnek, mert annak idején úgymond szokás volt decemberben egy kicsit könnyedebb műfajú produkciót bemutatni. Ezt a szokást most felelevenítjük.

 MERÉSZ VÁLLALKOZÁS

Az évad harmadik bemutatója is egy merész vállalkozás lesz. A közönség Szőcs Artur rendezésében láthatja majd Aiszkhülosz Oreszteia trilógiáját, méghozzá egy est folyamán, tehát bemutatásra kerül a trilógia mindhárom része, pontosabb annak átdolgozása, a társulatunk részére készült adaptáció, amely összevonja ezt a csodálatos történetet. Az évad utolsó, negyedik bemutatójaként Mirko Radonjić fiatal montenegrói rendező Laurence Sterne Tristram Shandy élete és gondolatai című romantikus regényének színpadi változatát készíti majd. A regényben úgymond a regényírás lehetetlensége is benne van, ennek próbálunk majd színpadi hangot és arculatot adni. Megkíséreljük bemutatni, hogyan tud a színházcsinálás- és regényírás művészete, valamint mindkettő lehetetlensége ötvöződni egy színpadi produkcióban. Sokszínű lesz tehát az évadunk, már amennyire ezt megengedi a négy bemutatós ütem – fejtette ki Gyarmati Kata.

HOLNAPTÓL SZÍNJÁTSZÁSUNK ÜNNEPE

A szabadkai Népszínház Magyar Társulata a Magyar Dráma Napját nyilvános próbával ünnepelte, holnaptól pedig a Délvidéki Magyar Színjátszás Napja alkalmából rendezvénysorozatra kerül sor:

– A Kortárs Vajdasági Szerzők Felolvasószínháza nagyon jelentős a számunkra. Szombaton 18 órától tartjuk a Danilo Kiš ifjúsági klubban. A drámapályázatunk egész évben nyitva áll, idén tíz mű érkezett, sajnos a többségét diszkvalifikálni kellett, mert a pályázat fontos kikötése, hogy vajdasági származású magyar szerzők műveit várjuk, és ezt nem mindenki vette figyelembe. Ez számunkra lényeges feltétel, mivel a vajdasági magyar drámaírást igyekszünk népszerűsíteni. Végül négy pályamű közül választottunk kettőt. Vukovics Amadeusz Halálközeli élmény című darabját Körmöci Petronella rendezi, Nomád Földi László Thriller című művét pedig Mirko Radonjić. A felolvasásokat követően vitaestre kerül sor, amelynek moderátora Oláh Tamás teatrológus lesz, a vitaindítói pedig Szűcs Katalin Ágnes kritikus és Verebes Ernő drámaíró, dramaturg és zeneszerző. Ezt megelőzően, pénteken 19.30 órától, a Bécsben élő és dolgozó Mácsai Endrét láthatjuk a Szabad ötletek után szabadon című előadásban a Jadran színpadon. A Pataki-gála hétfőn 19.30 órától lesz, Mezei Kinga rendezésében, és ekkor derül ki majd az is, hogy ki kapja meg idén a Pataki- gyűrű Díjat – mondta Gyarmati Kata.

Az idei válogató Jászay Tamás színikritikus volt, a várományosok pedig Béres Márta, az Újvidéki Színház Hasszán aga felesége című előadásban nyújtott alakításáért (rendezte: Urbán András); Elor Emina, szintén az Újvidéki Színház, Borisz Davidovics síremléke című előadásban megformált szerepéért (rendezte: Alekszandar Popovszki); Mészáros Gábor, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Karton és karfiol című monodráma színésze (rendezte: Döbrei Dénes); Nešič Máté, a Zentai Magyar Kamaraszínház A nagybőgő című előadásának szereplője és készítője, valamint Pesitz Mónika, a szabadkai Népszínház Magyar Társulat Mi történt Baby Jane-nel? című előadásának a főszereplője (rendezte: Galambos Péter).