2024. április 19., péntek
NAGYBECSKEREK

Iszaptalanítják a Béga-tavakat (is)

Negyven éve lesz annak, hogy Nagybecskereken lerövidítették a Bégát, a szárazon maradt meánderének helyére tervezett három tó közül azonban (egy horgászásra, a másik fürdésre, a harmadik pedig vízi sportok kedvelői részére lett tervezve) máig csak kettő készült el, azok sem teljesen. A munkálatok a kilencvenes évek elején teljesen leálltak.

A Žitoproduktnál lévő egyes számú tó napjainkban (Fotó: Kecskés István)

A Žitoproduktnál lévő egyes számú tó napjainkban (Fotó: Kecskés István)

A város fejlődésével egyre több szennyvíz gyülemlett a Béga folyó patkó alakú részében, ami eliszaposította a medrét és megnehezítette a hajóforgalmat. Ekkor úgy döntött az akkori városvezetés, hogy lerövidítik a folyót. A szárazon maradt meder helyére pedig három tavat terveztek. Egyesek már akkor kifogásolták, sokan pedig utólag mondják, hogy vétek volt a város egy részétől, pontosabban a Kisamerika lakóteleptől elvenni a folyót. A rossz tervezés egyik eddigi „leglátványosabb” következménye az lett, hogy szárazon maradt a múlt század hatvanas éveiben épült függőhíd, nincs már folyóvíz az egykori révkapitányságnál sem. 

A silány kivitelezés és a tavak víztisztító berendezésének a hiánya miatt pedig a már kész munka is lassan az enyészeté lesz. Ez napjainkban a legjobban a Žitoproduktnál lévő egyes számú tavon látszik. A partja szinte teljesen beomlott, a vizet pedig sűrű növényzet borítja. Az „évszázad beruházásaként” emlegették, idővel azonban „ökológiai bomba” lett a Béga folyó eltereléséből. 

Miközben egy határon átnyúló szerb–román projektum keretében a Béga iszaptalanítását tervezik Nagybecskerek és Temesvár között, és a hajóforgalom visszaállítását emlegetik, addig mintha háttérbe szorult volna Nagybecskerek legnagyobb ökológiai problémája. Duško Radišić segédpolgármester szerint azonban már jövőre munkálatok kezdődnek a tavak körül.

– A tavak partja annak idején ideiglenes megoldásként épült meg, de attól kezdve már nem volt pénz a munkálatok folytatására. Idővel tönkrement az is, ami elkészült. Hosszú kihagyás után Nagybecskerek város a jövő évi költségvetésébe bekerül a Béga-tavaknak a rendezése is. Erre szükség van környezetvédelmi szempontok miatt is. Mint azt látjuk, a növényzet benőtte a tó felszínét. Pillanatnyilag az iszap elemzése van folyamatban, és az eredmények alapján döntjük majd el, hogy milyen módon és hol tároljuk majd az iszapot, amit el kell távolítanunk a tavakból. A két tóból (hármas számú és egyes számú) mintegy 40 ezer tonna iszapot kell eltávolítani. Emellett felújítják a tavak partját, melyen járda és kerékpárút épül – mondja a tisztségviselő.

A tavak mentén az 1,2 méter széles járda mellett padokat helyeznek el, a kerékpárút pedig valójában a Nagybecskerek és Temesvár, illetve a Nagybecskerek és a Tisza folyó közötti kerékpárutak csomópontja lesz.

Becslések szerint másfél millió eurós beruházással lehetne teljesen rendbe hozni, illetve befejezni a tavakat. Tartományi és köztársasági támogatás mellett EU-s pályázatokból próbálják majd előteremteni ezt az összeget.