2024. április 19., péntek

Kaland a múzeumban

A díjazott R500 és az aktuális Munk – A kiállítás múzeumpedagógiai vonatkozásairól Gazsó Hargitával, Topolya Község Múzeumának vezetőjével beszélgettünk

Topolya Község Múzeuma az önállósulása óta nagy hangsúlyt fektet a múzeumpedagógiai foglalkozásokra, ennek sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a magyarországi Múzeumok Őszi Fesztiválján, a 16. Országos Múzeumpedagógiai Évnyitón Szolnokon nemrégiben múzeumpedagógiai különdíjat kapott a tavalyi, R500 című kiállítás, melyet a reformáció ötszázadik évfordulójára állítottak össze.

A nyár elején megnyílt és jelenleg is látogatható Munk-kiállítás köré talán még több kísérőrendezvényt szerveztek, a közép-bácskai kisváros múzeumának honlapja folyamatosan frissül (http://topmuz.rs/), a közösségi hálón is jelen vannak, és mint Gazsó Hargitától hallottuk, a Munk Artúr életét bemutató kiállításra az iskolai, óvodai csoportok folyamatosan érkeznek, az sem ritka, hogy a gyerekek a szülőkkel, nagyszülőkkel térnek vissza egy kis időutazásra az egykori Kray- kastély termeibe. Először arról érdeklődtünk a múzeum vezetőjétől, hogyan szeretett bele a múzeumpedagógiába, és miért tartja fontosnak jelenlétét az intézmény falai között.

– Ma már annyira megváltozott a világ, hogy egy muzeológus nem elégedhet meg azzal, hogy a kiállításra tárgyakat és hosszú szövegeket rak ki. Ezzel el is hessegeti azt a pár fehér hollót is, aki éppen múzeumlátogatásra szánja el magát. Egy jó kiállítás a bemutatási nyelvével, a technikájával a legkomplexebb műfaj és lehetőség, hogy egy témát, értéket a legeslegjobban körbejárjunk. Gondolok itt átvitt értelemben arra, hogy a témát különféle technikai lehetőségekkel, a virtualitással, az animációval, hang- és fényeffektusokkal, építészeti és installációs korszerű megoldásokkal megértessük, valamint arra is, hogy valóban körbejárjuk a teret, ismerkedünk az épület tulajdonságaival, tereivel, közben elfáradunk, harapunk és kortyolunk valamit, élményalapú megismerésünk lesz. Ennél többet ma létező egyetlen műfaj sem tud nyújtani, még a virtualitás sem, hiszen ott hiányzik a tapintás, a műtárgyhoz való közel hajolás, Monet ecsetvonásainak oldalról való tanulmányozása. Erre a legkorszerűbb robotika sem képes. Tehát egyben a legeslegkorszerűbbeknek kell lennünk, mégis eredeti műtárgyakkal fűszerezve, amelyeknek a hatása utolérhetetlen.

Milyen jellegű foglalkozások kísérték a vajdasági reformációt bemutató, és milyenek a Munk-kiállítást?

– Az R500 című, „Itt állok, másként nem tehetek…” (Luther Márton) mottóval megvalósuló, a reformáció 500. évfordulójára létrehozott, Vajdaságot átfogó kiállítás és múzeumpedagógiai programjai a látogatók minden korosztályához szóltak. A legfiatalabbaknak tárlatvezetéssel egybekötött képzőművészeti foglalkozást, valamint szelfiversenyt szerveztünk a tárlat műtárgyaival, emellett animációs filmmel igyekeztünk a reformáció kezdetét, Luther Márton 95 tételét megértetni a gyerekekkel. A fiataloknak animációs film készült a reformáció képzőművészetéről, ezt a kiállításon és az internet virtuális terében is megnézhették. Nemzetközi filmpályázatunk témája a köztünk élő újítók voltak. A gyerekek és a fiatalok előszeretettel használták a kiállításon és otthon is az R500 virtuális túráját, ami által nemcsak archiváltuk a kiállítást, hanem 360 fokban elérhetővé tettük az utókornak is. A felnőtteket tudományos és ismeretterjesztő előadásokra, koncertekre vártuk: az előadók vallástörténetről, irodalomról, történelemről értekeztek, a korabeli zeneirodalom gyöngyszemeit is hallhatta a közönség.

Az aktuális kiállításunkon, látva azt, mennyire vonzódnak a gyermekek a témához, a tárlat installációjához, főleg feléjük irányult a tekintet. Gyermekhangtól volt hangos a múzeum a nyáron. Öthetes játszóházban elkészítették Munk Artúr élete főbb állomásainak tárgyait: hajóját, orvosi táskáját, az egyik regényéből ismert légi közlekedőeszközt, amellyel a főhős éppen Topolyára repül. A játékok segítségével Lea Vidaković filmrendező készített egy kisfilmet a gyermekekkel, amelyet meg tudnak nézni a videómegosztó csatornánkon. Hogy a felnőtteknek is kedveskedjünk, bemutattuk a Köszönöm addig is… Munk-önéletírást immáron új köntösben, hatvan fényképpel gazdagítva.

A Munk-kiállítás november elejéig várja a látogatókat. Hogyan született meg a projektum ötlete?

– Egy kiállításom már megnyílt Munk Artúr munkásságáról, életéről 2016 végén a Szabadkai Városi Múzeumban A nevem Munk, Munk Artúr címmel.

A mostani kiállításhoz egy nagyobb horderejű és hosszabb kutatást végeztem a Petőfi Irodalmi Múzeumban (PIM) az MTA Irodalomtudományi Intézetének ösztöndíjasaként. A PIM Kézirattárában és Művészeti tárában lévő Munk Artúr-hagyaték rengeteg új adatot hoz felszínre az író I. világháborúban katonaorvosként megélt tapasztalatairól, majd a hadifogságban töltött éveiről. Több publikálatlan anyag, fotó, dokumentum került most nyilvánosságra a kiállítás által. A terveim között szerepel első helyen, hogy az összeállt anyagból monográfia készüljön. A 2018-as topolyai kiállítás az Egy élet regénye címet kapta, ugyanis – többek között – a Köszönöm addig is… című kötetén keresztül idézetek segítségével ismerkedünk meg Munk Artúr életével és munkásságával.

Mi minden látható a kiállítson?

– A kiállítás sokkal nagyobb térben terül el, mint az előző helyszínen: hét nagyobb és két kisebb termen keresztül interaktív, színes, a mai kor animációs világát felvonultató technikával, nyomdai látványvilággal, installációs technikával építkezik. Több terem is az I. világháborúra épül, ugyanis ekkor Munk Artúr tábori újságot szerkesztett, sebesülteket látott el, és feleséget talált magának Elza személyében.

A kiállítást vándoroltathatóra terveztük, így szívesen visszük majd más helyszínekre is. Van benne egy apró kiállítás is, mozgatható, szétszedhető puzzle, amely önmagában is megállja a helyét, és utaztatható lesz a Munk Artúr munkásságát feldolgozó kiadványunk bemutatásainak helyszínén.

Imitálunk egy hajóbelsőt is, ugyanis óceánjáró hajókon dolgozott orvosként.

Munk Artúr szülei korán elhunytak, ennek és vagyontalanságának ellenére orvosi kart végzett Budapesten, nyelvtudása miatt óceánjárókon szolgálhatott orvosként, az I. világháborúban megélt tapasztalatokat megörökíti naplójában, önéletírásában, regényeiben.

Nemcsak írt és orvos volt Munk Artúr, hanem szívesen fényképezett is, fényképeztette magát, pózolt, így szinte minden élethelyzetéről fotó maradt az utókorra, amit a kiállítás fel is villant.

Ilyen nagy volumenű vállalkozás komoly csapatmunkát sejtet, s gondolom, hogy a kísérő múzeumpedagógiai foglalkozások még több szakembert vonzottak be.

– Természetesen, ez nem egyszemélyes „vállalkozás”… A mai felgyorsult világunkban csak az tud lépést tartani, aki megtanul elsősorban csapatot „verbuválni”, és ez a múzeumi szférát sem kerülheti el, amennyiben érdekes, látványos, interaktív kiállításokat, élményt szeretnénk a látogatóknak adni. Szóval nem kis kihívás, de egy kreatív csapattal, ahol mindenki hozza a legjobb szakmai ötleteit, születnek szép és jó dolgok. Nekünk, úgy néz ki, sikerült az R500 esetében. Számunkra ez azt jelenti, hogy jó az az út, amelyen elindultunk, mert amikor elkezdtünk „másként” gondolkodni, még nem voltunk biztosak abban, hogyan fogják a látogatók és a szakma mindezt értékelni. A Munk Artúr-kiállítás esetében sem adtuk lejjebb a szakmaiságot, itt is sok érdekes és gazdag ötletet vonultattunk fel.

Fontos még elmondani, hogy ezek a kiállítások nem önmaguk megmutatása végett készülnek ilyen komplex forma- és látványvilágban. Leszögezhetjük, hogy az előző kiállítások sem voltak tartalmilag kevesebbek vagy szakmailag gyengébb színvonalúak. Az elkövetkező rövid időn belül nagyon sok változást fogunk megélni a világunkban, ami lehet, most idegennek hallatszik, de a robotizációval, a mesterséges intelligenciával nem tudja az ember felvenni a versenyt… A lexikális tudásban is alul fogunk maradni. Amiben azonban többek lehetünk, azok a tulajdonságok, amelyek valójában emberként meghatároznak bennünket: az érzéseink, a szolidaritásunk, a hitünk, és a múzeumpedagógia ezeknek a megmutatására egy nagyszerű hely és eszköz, lehetőség. Ott, ahol a múlt nem egy ósdi, eltörlendő dolog, hanem az élettapasztalatok gazdag és színes tárházának felidézése. A jövőbeli bölcs életünk döntéseit a jelenben tudjuk meghozni úgy, hogy a múlt tapasztalatait ismerjük. Hiszen kiállításainkkal nem akármi a cél: gondolatot ébreszteni a különféle tudományterületek eszközeivel, hogy mi végre vagyunk, miért érdemes értékes életet élni, miért érdemes gondolkodni.