2024. március 28., csütörtök

Nevelőszülőknél a Csordás gyerekek

A szombaton eltűnt Csordás Erikának nem esett bántódása
A lepusztult tanya, ahol Csordás Sándor meghúzta magát (Gergely József felvétele)

A lepusztult tanya, ahol Csordás Sándor meghúzta magát (Gergely József felvétele)

Mint arról már beszámoltunk, a zentai Csordás Sándor szombaton jelentette a rendőrségnek, hogy a kilencéves lánya, Csordás Erika az 56 éves Tóth Attila, becenevén Csita társaságában a városba indult, de estig nem tért vissza a tóparti tanyára, ahol az apa lakott (nem az övé a tanya). A rendőrség már szombaton este nagy erőkkel kereste a lányt, aki vasárnap délután sértetlenül előkerült a zentai vasútállomás közelében. A hatóság csakhamar őrizetbe vette és előzetes letartóztatásba helyezte Tóth Attilát, akit emberrablás kísérletével gyanúsítanak.

A nagy visszhangot keltett ügyben a lány megkerülését követően szerettük volna megszólaltatni az apát és az illetékes gyámhatóságot, de Csordás Sándor hétfőn reggel elhagyta a végsőkig lepusztult romos tóparti tanyát, ahol meghúzta magát az elmúlt időszakban. Sem áram, sem pedig víz nincs az épületben.

A két kilométerre lévő városba ment a lány (Gergely József felvétele)

A két kilométerre lévő városba ment a lány (Gergely József felvétele)

Nem hivatalosan, de biztos forrásból lapunk értesült róla, hogy Csordást már korábban elhagyta a felesége, nem él Zentán. A három kiskorú gyerekük, a két fiú és a hétvégén eltűnt, majd megkerült kislány családoknál van elhelyezve, mivel az apjuk nem tud róluk gondoskodni.

Szombaton a három Csordás gyerek úgymond hazalátogatott az apjukhoz, ekkor tűnt el a lány a tanyára péntek éjszakára bekérezkedő Tóth Attila társaságában. Az még mindig nem derült ki, hogy hol töltötte a kislány és az 56 éves Csita az éjszakát. Az orvosi vizsgálatnak alávetett kilencéves kislányról szerencsére kiderült, hogy nem bántalmazta az idős „kísérője”, sértetlenül megúszta a kalandot. A lány apját viszont felelősség terheli, mivel egy büntetett előéletű személy társaságában engedte el a városba a kiskorú lányát.