2024. március 29., péntek

Fiatal adai lányokból formálódik a csapat

Az adai Halász József Női Kézilabdaklub felnőttcsapata az őszi idénytől a Szerb Női I. Liga északi csoportjában szerepel – Adán a színvonalas utánpótlás-nevelésre építenek

A Halász József felnőttcsapata az elmúlt idényben kiesett a Szuper B Ligából, ezért az adai lányok szeptember végén alacsonyabb rangfokozatban, a Szerb Női I. Liga északi csoportjában kezdték meg a bajnokságot, ahol öt forduló után három győzelem és két vereség a mérlegük. Urbán Mónika, a klub képviselője és Božić Boglárka vezetőedző elmondta, hogy két személytől eltekintve saját nevelésű kézilabdázók alkotják a csapatot, amely jelentősen megfiatalodott, hiszen a keret körülbelül felét tizennégy éves játékosok teszik ki. Kiemelték, hogy Adán egyelőre a csapatépítés zajlik, amely során a fiatal, saját nevelésű játékosokat szeretnék felzárkóztatni felnőttcsapatban.

Az elmúlt idényben az utolsók között fejeztük be a bajnokságot a Szuper B Ligában, ezért automatikusan áthelyeztek bennünket az I. ligába. Ebben a ligában fiatalabb kézilabdázók játszanak, ami nekünk megfelel, mert a fiatal, saját nevelésű játékosainkat szeretnénk minél jobban beépíteni a felnőttcsapatba – magyarázta Urbán Mónika, aki megjegyezte: – A bajnoki szereplést illetően a klubvezetőség nem az eredményre összpontosít, de szeretnénk, ha előkelő helyen, a bajnoki tabella közepén végezne a csapat. A jó helyezésnél azonban sokkal fontosabb számunkra, hogy a fiatal lányok felzárkózzanak a felnőttcsapatban, és hozzászokjanak a bajnoki mérkőzésekhez.

A Halász József megfiatalodott kerettel vágott neki a bajnokságnak Božić Boglárka vezetőedző és Öreg Ildikó segédedző vezetésével. A vezetőedző elmondta, hogy még zajlik a csapatépítés, de azt ígérte, a tavaszi idényre már egy összerakott és erős adai csapat léphet pályára.

Az idősebbek közül két játékosunk, Balázs Csenge és Rákos Zsuzsa felhagyott a kézilabdával. A felkészülés során bekövetkeztek sérülések is, emiatt nehéz helyzetbe kerültünk. Rákos Zsuzsát azonban meggyőztük, hogy térjen vissza, tegye meg ezt a csapatért, hogy ne kelljen tényleg nagyon fiatal kerettel felállnunk. Sok fiatal játékosunk van, a csapat felét tizennégy éves lányok teszik ki. Jelentősen megfiatalodott a keret, ami egyrészt jó, mert őket is bevehetjük, és próbáljuk is minél többet játszatni, így talán még jobban fejlődnek. A fiatal játékosok egyébként teljesen készen állnak, hogy pályára lépjenek, ha szükség van rájuk – közölte Božić Boglárka. – A játékosaimtól mindig ugyanazt várom el, a maximális teljesítményt. Mindenki a saját képességéhez mérten megkapja a maga feladatát, és azt próbálja maximálisan elvégezni. Persze az idősebbektől elvárom azt is, hogy felkarolják és irányítsák a fiatalokat, ami néha nehéz feladat. A fiataloktól azt várom el, hogy minél kevesebb idegességgel szálljanak be a meccsekbe, mert nagyon ügyesek, csak ezt néha nehéz elhitetni velük. Talán el kell múlnia bizonyos időnek, hogy elhiggyék magukról, képesek rá. A csapat teljesítménye szerintem elég lesz a középmezőnyre. A csapatépítés sok nehézséggel jár, de már megszoktuk. Sajnos minden új idény erről szól. Most is elment négy fiatal játékos, akik már tudtak volna az első csapatnak segíteni. Minden évben elölről kell kezdeni az egészet, ami nehéz, de a lényeg, hogy legyen csapat Adán. A kézilabda-iskolánk működik, és elég sok kislányunk van. Elkezdtünk egy új programot az iskolákban, remélhetőleg lesznek újabb jelentkezők is. A klubban erre építünk, és évek óta ebből élünk, vendégjátékosaink szinte nincsenek. A saját nevelésű utánpótlásra támaszkodunk, ebben hiszünk és ezt csináljuk – mondta továbbá a vezetőedző.

Az adai utánpótlás-nevelés fontosságát és szakmai színvonalát hangsúlyozta Urbán Mónika is. Kiemelte, hogy a lányokkal képzett edzők foglalkoznak, akik nemcsak elméleti ismeretekkel rendelkeznek, hanem kiváló kézilabdázók is. Közülük Fajka Éva, Király Ágnes és Rákos Zsuzsa jelenleg is aktív játékos. Öreg Ildikó vezeti az óvodás és elsős korosztályt, Fajka Éva a 2–5. osztályos generációt, Király Ágnes irányítja az 5–7. osztályosokat, illetve Rákos Zsuzsa 7. osztálytól a középiskolás korosztályért felel. Megjegyezte, hogy az utánpótláscsapatok több korosztályban versenyeznek.

A Halász József klub számára nagyon fontos az utánpótlás-nevelés. Az idén több foglalkozást indítottunk az utánpótlás-nevelés céljából. A községi iskolákban bemutatókat tartottunk, amelyek eredményesek voltak, ennek köszönhetően indíthattuk el az óvodás-elsős korosztályt. Mindig jönnek az újabbnál újabb gyerekek, akikkel sikerül megszerettetni a labdajátékot. Fontos, hogy a lányok megtapasztják, a sportolás kötelezettségekkel jár, jót tesz az egészségüknek, és közben fejlődik a mozgáskultúrájuk. Az egyesületnek hetven játékosa van. A klubvezetőség nagyon elégedett az utánpótlás eredményeivel, amellyel büszkélkedünk. A külföldi csapatok is felfigyeltek ránk, és szívesen jönnek hozzánk tornákra, mert tudják, hogy a csapataink színvonalas kézilabdát játszanak. A jövőben nemcsak a szerbiai, hanem az európai utánpótláshoz is szeretnénk felnőni. A női kézilabda nem létezne Ada község önkormányzata nélkül, amely a kiemelt támogatónk. Az önkormányzat finanszírozza a klub működését és a versenyzést – magyarázta Urbán Mónika.