Két fiatalember, két érdekes szakma és számos siker, amelyet K. Kovács Ákos operatőr és Kovács Tamás színész könyvelhetnek el maguknak. Sok-sok gyerekkori kaland, testvéri vita, iskolai csínytevés, szórakozás és a tinédzserkor szabadelvű felfogása jellemezte hétköznapjaikat, ami megalapozta későbbi pályájukat. A szülői ház is mindig támogató kezet nyújtott abban, hogy kövessék vágyaikat, foglalkozzanak azzal, ami a legjobban érdekli őket, hiszen abban tudnak majd jók lenni, ami kellő motivációval van megfűszerezve.
K. Kovács Ákos és Kovács Tamás szülővárosukban, Zentán jártak, ahol meséltek munkájukról, szakmai sikereikről (Szabó Nóra felvétele)
Hitüknek, kitartásuknak és tehetségüknek köszönhetően már most számos siker mondhatnak magukénak. Ákos, aki operatőrként dolgozik, a Budapesti Metropolitan Egyetemen végezte el a mesterképzést, tanulmányait 2016-ban fejezte be. 22 évesen elkészített El (Away) című diplomafilmje kijutott a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválra, ahol külön elismerést kapott költői képi világáért. Tamás is hasonlóan nívós elismeréseket érdemelt ki, bár más vonalon, hiszen a színészszakmát választotta. A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése után sok színházi szerepet kapott, emellett két mai, híres magyar sorozatnak is meghatározó szereplője: az Aranyélet és a Korhatáros szerelem című televíziós sorozatnak.
Velük beszélgettem szakmáról, a munka és a hétköznapok találkozásáról, valamint arról a kitartásról, hitről, amely kell ahhoz, hogy az ember egyről a kettőre jusson.
Vajon mi lehet a siker kulcsa?
Tamás: – Zsámbéki Gábor osztályfőnökünk az egyetemen mondott egy nagyon megfontolandó, jó dolgot, egyfajta útravalót, miszerint az ember akarjon magától mindig többet, mint amit a környezete elvár tőle. Szerintem ez egy kulcsmondat, ugyanis a színésznek mindig van egy belső mércéje, hogy amit csinált, jó volt, vagy sem. Ha beleteszel minden tőled telhetőt abba, amit csinálsz, és elmondhatod, hogy magadhoz képest a maximumot hoztad, vagy még talán többet is, akkor nyugodt szívvel nézhetsz a munkádra. Ez a siker kulcsa: valóban akarj mindig többet magadtól. Nem föladni, hanem kitartani, illetve ha az ember valamiben kudarcot vallott, akkor abból igenis tanulni kell, és emelt fővel kell tudni veszíteni is, az is az élet része. Én ebben hiszek, e szerint próbálok élni és dolgozni.
Hogy érzitek, mennyire érinti a szakmátok a privát életeteket?
Ákos: – Ha a filmszakmában dolgozol, minden hibára figyelsz, minden trükköt ismersz. Tudod, hogy ezt meg azt hogyan csinálták. A hétköznapok is tök érdekesek, mert olyan drámai fordulatokra figyelsz fel az életedben vagy mások életében, amelyeket filmmé alakítasz a fejedben. Szerintem ez nagyon izgalmas dolog. A legegyszerűbb élethelyzetben, akár az utcán sétálva is jöhet az ihlet. Ilyenkor ezeket egyből fölírom. Ha olyan dolog történik velem, ami arra érdemes, hogy majd visszatérjek rá, legyen szó fotózásról, írásról, filmről, azt följegyzem a telefonomba. Van egy hatalmas jegyzetsorom, olyan rövid történetek, karakterleírások, amelyek aztán még jól jöhetnek valamikor.
Tamás: – Megtörténik, hogy az embert azonosítják a szerepeivel, ilyen formában össze tud folyni a szakma és a magánélet, bármelyik színésszel megeshet. De ha ezt normálisan felméri a környezet, akkor egyértelművé válik, hogy a dolgokat el kell választani egymástól. A munkánk fikció és illúzió, és minél inkább elhiszik ezt az illúziót, annál jobb, akkor jó a színészi játék. A cél, hogy belevigyük a nézőt egy olyan helyzetbe, amelyben elhiszi, hogy ami előtte, illetve a képernyőn történik, az valós. Emlékszem, kiskoromban nekem is sokszor az adott színészek szerepei ugrottak be először, amikor találkoztam velük.
Használod esetleg „fegyverként” a színészi készségeidet a privát életben?
Tamás: – Lehet, hogy előfordult már, de ez nem feltétlenül rossz. Pozitív helyzetek megteremtésére, vita csillapítására is működőképes lehet a színészi képesség. Vannak helyzetek, amikor az embernek bekapcsol a színész agya. Hogy ezt ki hogyan használja föl, az már mindenkinek a saját dolga. Az ember akár a barátja mellett is ki tud állni a jó retorikai készségével, amit egy feszült helyzetben az adott barát talán nem úgy kezelne, mint egy színészi vénájú fél. Több oldalról is megközelíthető ez a kérdés, negatívan és pozitívan is tudja egy színész használni a készségeit.
Visszanézed-e magadat, és ha igen, mennyire tudsz építkezni ebből?
Tamás: – A színészek általában nem szeretik visszanézni saját magukat, ez velem is így van, mert akkor rögtön látom, mit lehetett volna jobban. Bár az is igaz, hogy két oldala van az éremnek, hiszen nézhetem magamat úgy is, hogy „ez most nem volt jó”, vagy úgy is, hogy „nem volt jó, de legközelebb jobb lesz”. A próbafolyamat során a rendező, a dramaturg, a külső szemek és sok helyzetben a partnerek is segítik a színészt. Nagyon konstruktív tud lenni, ha jó partnerekkel próbál az ember. Néha persze én is visszanézem magam, de nem jellemző.
Ákos, Te ezt hogyan látod?
Ákos: – Bármilyen munkáról is legyen szó, akár a színészszakmáról Tamás esetében, akár ha operatőrként nézem a kérdést, saját magunk visszanézése mindig nehéz dolog. Szembesülünk esetleges hibákkal, ami természetesen építő jellegű, mégsem egyszerű. Ez a kérdés nálam eléggé változó, hol szívesebben tekintek vissza a munkámra, hol kevésbé. Mindenesetre a lényeg, hogy aktívan alkosson az ember.
Hogy érzed, a munkádban van már saját, letisztult stílusod?
Ákos: – Egy operatőr akkor jó, ha kimondott stílusa nincsen, hanem mindig ahhoz tud alakulni, amilyen a film. Még keresem magam, nem érzem egyelőre, hogy volna saját, letisztult stílusom, bár szerintem a fotóimnál már meg lehet mondani, hogy az enyémek, de teljes biztossággal még nincs kialakulva. Abban hiszek, hogy a stílus dinamikusan változó dolog, hiszen ha állandó mozgásban van, az az izgalmas.
Az alkotók általában tudják magukról, hogy mik az erősségeik, illetve a gyengeségeik a munka terén. Te mit tudnál a mérleg két serpenyőjébe helyezni?
Ákos: – Sok mindent nagyon vehemensen kezdek el csinálni. Mindenbe belevágok, amiben egy kis fantáziát látok. Iszonyatosan nagy energiákkal futok neki a dolgok elejének, de sajnos nem ugyanezekkel az energiákkal csinálom végig. A munkáim során a kezdeti fázis olyan, hogy egyszerűen belerobbanok, ami sajnos lelankad, vagy elporlik lassan. Nem a lelkesedés veszik el, csak egyszerűen rájövök, hogy egy-egy ötlet mögött mekkora munka van, amit az elején még nem látok. Megtervezni, kitalálni, fejben elgondolni, az nagyon jól megy. Aztán a munkafolyamat során ráeszmélek, hogy áldozatot is kellene hozni. De kitartó vagyok, ami előnyömre válik, így nem szégyenlem bevallani azt sem, hogy vannak lusta fázisaim.
Most min dolgozol, ami nagy lendületet ad neked, illetve mi a legkedvesebb munkád?
Ákos: – Három nagyobb dolgot csinálok, ezek mellett számos kisebb projekt fut. Tolnai Szabolccsal és Oláh Tamással készítünk egy nagyjátékfilmet, Biciklizéseink Török Zolival címmel, Aaron Blumm, vagyis Virág Gábor regényéből. Ennek a kezdetén vagyunk, ezt írjuk most, tök izgalmas sztori. Ezenkívül dolgozom egy kisjátékfilmen mint rendező Oláh Tamással, Branka címmel. A 90-es évek Jugoszláviájában játszódik, valós eseményekre épülő, különleges, megrázó erejű kisjátékfilm. Emellett a Bongor nevű zenész srácot kezdtem menedzselni, aki Berta Csongor. Ebbe most nagyon beleélem magam, interjúkat, koncerteket szervezek, majd meglátjuk, mi lesz belőle. Emellett megnyitjuk Vajdaság első online galériáját, a Vaart galériát, amely nekem a szerelemgyerekem. Kortárs vajdasági képzőművészek, alkotók műveit fogják kiállítani, értékesíteni. Ezek mellett folyton vágok reklámokat, fényképezek, videoklipet rendezek, szóval a nagy projektek mellett futó kisebb munkák még színesebbé teszik a hétköznapi munkáimat.
@foto= Szabó Nóra
@kep(4)= K. Kovács Ákos operatőr
@kep(5)= Kovács Tamás színész
@kep(6)= K. Kovács Ákos és Kovács Tamás szülővárosukban, Zentán jártak, ahol meséltek munkájukról, szakmai sikereikről
