2024. április 19., péntek

Hamarosan befejeződik a listaállítás

A jelenlegi helyzetállás szerint a vajdasági magyarok két lista közül választhatnak

Mint az ismeretes, november 4-én tartják meg a nemzeti tanácsi választásokat. A listaátadás határideje ma éjfélkor jár le.

Hajnal Jenő (Ótos András felvétele)

Hajnal Jenő (Ótos András felvétele)

Zsoldos Ferenc

Zsoldos Ferenc

A vajdasági magyarság kisebbségi önkormányzatának 35 képviselői helyéért feltehetőleg két lista verseng, eddig ugyanis csupán a Magyar Összefogás – listavezető Mgr. Hajnal Jenő, az MNT aktuális elnöke – és a Magyar Mozgalom-Zsoldos Ferenc – listavezető dr. Zsoldos Ferenc – választási listákat adták át a Köztársasági Választási Bizottságnak (RIK), előbbit még szeptember első napjaiban, utóbbit pedig ezen a héten. A választási bizottság mindkét választási listát kihirdette.

Korábban a Vajdasági Szociáldemokrata Liga nevében Vass Tibor jelezte, hogy a nevével fémjelezett lista ezúttal is indul a választásokon, ám mint azt ma megtudtuk, a VSZL mégsem állít listát. Vass Tibor a 2010 óta eltelt időszakban a közvetlenül megválasztott Magyar Nemzeti Tanács mindkét összetételének tagja volt. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége korábban szintén jelezte listaállítási szándékát, azonban a közelmúltban Tari István, nemzeti tanácsi tag javaslatára a VMDK elnöksége és tanácsa úgy határozott, hogy a párt bojkottálja a választásokat. A Magyar Mozgalom most indul először a nemzeti tanácsi választásokon, tekintettel arra, hogy a szervezet a 2014-es választások megtartását követően alakult meg. A Magyar Összefogás és a Magyar Mozgalom is teljes, azaz 35 jelölt nevét tartalmazó listával indul a választásokon.

A Magyar Nemzeti Tanács 35 mandátumáért a négy évvel ezelőtti választáson még kétszer ennyi, azaz 4 lista versengett: Magyar Összefogás (listavezető Hajnal Jenő), VMDK – Csonka Áron (listavezető Tari István), Másként magyarságunkért – Fodor László (listavezető Fodor László) és Magyar Liga – Új Magyar Alternatíva – Vass Tibor (listavezető Vass Tibor). 2014-ben a szavazásra jogosultak országszerte 881 szavazóhelyen voksolhattak. A RIK négy évvel ezelőtt összesen 82 listát hirdetett ki, most viszont csupán 51-et.

Szintén ma éjfélkor a külön választói névjegyzékeket is lezárják. Ez nem jelenti azt, hogy mostantól nem lehetne kérvényezni a választói névjegyzékbe való felvételt, az onnan való törlést, vagy az abba foglalt adatok módosítását. Egészen november 1-ig bárki kérheti a névjegyzékbe való felvételt, vagy adatainak módosítását.