2024. április 20., szombat

Új kábítószerek jelentek meg Szerbiában

A szakemberek szerint az új szintetikus kábítószerek különösen veszélyesek

Az egészségügyi minisztérium illetékes részlege, együttműködve a Belügyminisztériummal és a Biztonsági-Tájékoztatási Ügynökséggel, három új drogfajtát azonosított az országban. Szerbiát az Európai Unió illetékes szerve tájékoztatta arról, hogy az EU területén több új tudatmódosító szer is megjelent. Ezzel párhuzamosan 19 ilyen drog a tiltott szerek listájára való felvételének az eljárása van folyamatban.

A kábítószerélvezet ellenes küzdelem keretében az elkövetkezendőkben az országban összesen 31 tájékoztató előadást terveznek megtartani diákok, tanárok és szülők számára. Ezzel egyidejűleg az egészségügyi alkalmazottak számára is képzés indul, hogy miként járjanak el, ha túladagolásban szenvedő pácienst kell kezelniük.

Svetislav Mitrović, a függőségben szenvedő fiatalok nappali klinikájának pszichiátere arra figyelmeztetett, hogy szinte naponta új szintetikus drogok jelennek meg az országban. Ezek különösen veszélyesek, hiszen ismeretlen szerekről van szó és senki sem tudja, hogy milyen hatást váltanak ki, tette hozzá.