2024. április 20., szombat

Tavaly Eb-döntő volt

Szerbia és Hollandia válogatottai holnap közép-európai idő szerint 6.40-kor vívnak elődöntőt a Japánban folyó női röplabda-vb-n. Az utóbbi időben legsikeresebb két európai válogatott közül csak az egyik lehet ott a szombati döntőben, a másik ágon pedig az olimpiai bajnok Kína és Olaszország játszanak.

A szerb és a holland válogatott tavaly az azerbajdzsáni Eb-n döntőt vívott, Szerbia nyert 3:1-re. Két évvel korábban az Eb-n Hollandia második, Szerbia harmadik volt, a riói olimpián Szerbia ezüstöt nyert, Hollandia pedig negyedik lett. Az idén már kétszer játszottak, de egyik sem volt tétmeccs. Június végén a Nemzetek Ligájában már biztos továbbjutóként játszottak a csoportban, és Hollandia 3:2-re nyert, a múlt héten pedig a vb második szakaszának utolsó meccse ugyancsak semmiről sem döntött, hisz már együtt ott voltak a hatos döntőben.

A mai meccs egyénekre lebontva a két nagyszerű leütő, Tijana Bošković és LonnekeSlöetjes párharca is lesz. Mindketten török csapat tagjai, Bošković az isztambuli Eczacıbaşı, Slöetjes pedig a helyi rivális Vakifbank tagja, ahol Milena Rašić csapattársa. A két edző is régi rivális, hisz Zoran Terzić 2006 óta számos sikert jegyzett a szerb válogatottal, az amerikai Jamie Morrison pedig minden idők legsikeresebb segédedzőjeként vonult be a sportág történetébe, hisz segéd volt az USA férfi- és női válogatottjánál, valamint a Vakifbanknál is, majd tavaly átvette a török csapatot és a holland válogatottat is.