2024. április 16., kedd

Nem történt gyermekrablási kísérlet Magyarkanizsán

Magyarkanizsa önkormányzata közleményben tájékoztatja a lakosokat, hogy a rendőrséghez nem érkezett gyermekrablási kísérletről bejelentés.

Emellett sem gyanús, idegen rendszámú gépjárművek oktatási intézmények környékén történő megjelenéséről sem volt bejelentés. A szerbiai Belügyminisztérium tájékoztatója szerint a más városokban történt esetek kapcsán is kiderült, hogy hamis bejelentések voltak. A szerbiai Oktatásügyi minisztérium kéri a szülőket, hogy fokozottan figyeljenek gyermekeik biztonságára, szorgalmazzák a gyermekek kíséretét, illetve csoportosan közlekedjenek. Magyarkanizsa önkormányzata arra kéri a polgárokat, hogy amennyiben tudomásukra jut községbeli gyermekrablási eset, vagy fenyegetettségről szereznek tudomást, azonnal jelentsék a magyarkanizsai rendőrállomáson.

Magyarkanizsa önkormányzata az utóbbi napok közbiztonságot, és azon belül is elsősorban a kiskorúak biztonságát érintő eseményekkel, közösségi oldalakon megjelent bejegyzésekkel kapcsolatban adta ki közleményt.