2024. április 19., péntek

Konferencia a légúti betegségekről

Az egész Kárpát-medencéből érkeztek orvosok Zentára

A Magyar Egészségügyi Társaság és annak vajdasági tagozata szervezésében tartották meg szombaton a 22. Vajdasági Tudományos Konferenciát. A rendezvény témáját a légzőszervi betegségek képezték. A konferenciára az egész Kárpát-medence területéről érkeztek vendégek.

A konferencia megnyitóünnepségének résztvevői (Gergely József felvétele)

A konferencia megnyitóünnepségének résztvevői (Gergely József felvétele)

A megnyitón jelen volt dr. Farkas Emil, a MET Vajdasági Tagozatának elnöke, Grezsa István, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának miniszteri biztosa, dr. Gyurkovits Kálmán és dr. Kellermayer Miklós orvosok, Vickó Ferenc, a szerbiai egészségügyi minisztérium államtitkára, valamint Vasas Mihály, a Zentai Közkórház igazgatója is.

Dr. Farkas Emil köszöntőjében a konferencia témájának jelentőségét hangsúlyozta, kiemelve, az emberi élet az első lélegzetvétellel kezdődik, és az utolsóval fejeződik be.

Grezsa István arról beszélt, hogy a Kárpát-medencei magyarságnak újra egy közösséggé kell válnia, majd hozzátette, a Magyar Egészségügyi Társaság már hosszú ideje annak szellemében teszi a dolgát, hogy képesek legyünk szellemileg belakni azt a helyet, amelyet otthonunknak nevezhetünk.

– Ez mindenképpen a határoktól független, és az egész Kárpát-medencét jelenti. Ha az otthonunk a Kárpát-medence, akkor más kötelességünk nem lehet, mint az, hogy újra egy nemzeti közösséggé szervezzük a terület minden magyarját. Ahhoz, hogy ezt a munkát sikerre vigyük, kellenek szakmai társaságok, civil, tudományos és önkormányzati kapcsolatok, amelyek újraszövik az elmúlt száz esztendőben elveszett magyar hálózatot – fejtette ki.

Vickó Ferenc elmondta, hogy Magyarország és Szerbia jelenlegi kapcsolata rendkívül jó, hiszen a múlt problémáit sikerült teljes egészében megoldani, a magyar és a szerb állam rendszeresen ülésezik együtt, szorosabban tud együttműködni. Hozzátette, hogy a szerbiai egészségügyi minisztérium igyekszik segíteni az egészségügyet, aminek ékes példája, hogy az elmúlt negyven évben nem részesült a terület akkora beruházásban, mint most. Ennek köszönhető az is, hogy a zentai kórházban néhány hónapon belül működésbe lép az új CT-berendezés.

Dr. Vasas Mihály a Zentai Közkórházat méltatva kiemelte, az intézmény nagyon sok nehézségen ment át, hiszen voltak időszakok, amikor a léte forgott veszélyben, de valahogy mindig sikerült túlélnie ezeket. Hozzátette, bízik abban, hogy a zentai kórház a műszerezettséget illetően a közeljövőben nemcsak felzárkózik a többi hasonló intézményhez, hanem ki is emelkedik közülük. A kórház egészségügyi szakembereivel kapcsolatban elmondta, hogy az már most példaértékű a környéken.

A megnyitót követően a konferencia résztvevői megtekintettek egy rövidfilmet dr. Andrásofszky Barnáról, a Magyar Egészségügyi Társaság idén februárban elhunyt alapítójáról, aki a tbc elleni küzdelem úttörőjeként és az egészségtan-oktatás bevezetésének egyik legfőbb támogatójaként is ismert, majd neves szakemberek tartottak előadásokat az egybegyűlteknek.