2024. április 20., szombat
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2018

Jubilál a Bokréta Törökbecsén

Fennállásának 15. évfordulóját ünnepelte szombaton a törökbecsei Jókai Mór Művelődési Egyesület keretében működő Bokréta kézimunkacsoport. Meghívásukra 21 csoport képviselői – összesen 170-en –, érkeztek a bánáti kisvárosba, hogy egy teadélután keretében közösen emlékezzenek meg erről a jubileumról.

A megjelenteket a helybéli Zséli Ágnes, a Magyar Összefogás jelöltje köszöntötte, aki a népi művészet megőrzésének a fontossága mellett arról is beszélt, hogy a Magyar Nemzeti Tanács miképp támogatja a hagyományápoló egyesületeket és a törökbecsei magyarságot.

A törökbecsei magyar közösség az elmúlt időszakában az MNT által nyújtott számos anyagi támogatásban részesült, ennek köszönhetően mintegy nyolcvan gyermek ropja a táncot, és a Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület a hagyományápolás, az öröm, az összetartozás megtestesítője lehet. Ezen az úton kell továbbmennünk, hogy erősíthessük, fejleszthessük az itt élő magyarságot. A Magyar Összefogás ezt teszi a jövőben is, s erről a november 4-ei nemzeti tanácsi választásokon dönthetünk – mondta többek között Zséli.