2024. március 28., csütörtök

Újabb szerb üldöztetés?

Miodrag Linta: Sem Horvátország, sem Szerbia nem tett sokat a háborús bűnösök megbüntetéséért

Vukováron a horvátok napokban megtartott, a háborús bűnök ködösítése és a bűnösök el nem ítélése miatti tüntetése a szerbek újabb üldöztetése – állapította meg ma Miodrag Linta, a Régióbeli Szerbek Szövetségének elnöke. Arra szólította fel a Háborús Bűnökkel Megbízott Ügyészséget, hogy indítson végre eljárást a Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában, valamint Koszovó területén a szerb lakosság ellen elkövetett bűncselekmények ügyében.

– Horvátországban a prousztasa erők számára mindenki, aki a Szerb Krajinai Köztársaság területén a Jugoszláv Néphadsereg szolgálatában állt, a katonák vagy akár a rendőrség kötelékében is, háborús bűnösnek számít. Horvátországban évek óta megrendezett eljárások folynak a szerbek ellen az állítólagos háborús bűnök miatt, s ennek az a célja, hogy a szerbeket azzal bélyegezzék meg, hogy agressziót hajtottak végre – áll Linta a Tanjug hírügynökségnek adott írásos nyilatkozatában, amiben arra is rámutat, hogy mindeközben Horvátország nem folytat eljárást azok ellen a félkatonai alakulatok ellen, amelyek a szerbek ellen követtek el bűncselekményeket.

– Az elmúlt időszakban sajnos Szerbia sem tett sokat azért, hogy megbüntesse a parancsot adókat és a háborús bűnösöket, akik a civil lakosság és a hadifoglyok ellen követtek el bűncselekményeket – áll a nyilatkozatában. Hozzátette: Snežana Stanojković háborús bűnökkel megbízott ügyész amikor a tisztségére lépett azt ígérte, hogy eljárást indít az Oluja és a Bljesak horvát hadműveletben a szerb lakosság ellen elkövetett háborús bűnök kapcsán, sajnos eddig nem történt előrelépés ezekben az ügyekben – áll Linta nyilatkozatában.